Megkezdődött a seregszemle

Megkezdődött a seregszemle
Pénteken este a nagyváradi színházban vette kezdetét hivatalosan a Nemzetközi Rövid Dráma Fesztivál. A váradi Mária Királyné Színház Producerek című premierje volt a fesztivál nyitóelőadása.

A péntek esti fesztiválnyitón a színházi előadás megkezdése előtt Victoria Balint a Mária Királyné Színház munkatársa lépett színpadra, hogy a teltházas közönségnek elmondja: a váradi román színház által immár tizenkilencedik alkalommal megszervezett rövid dráma fesztivál mellett egy cirkuszfesztivált és egy gyermekszínház fesztivált is megrendeznek az idén. Mint mondta, a cirkuszfesztivált két idény után a Calarasi-i színháztól veszik át. Majd Mircea Moraiu kritikus, egyetemi tanár, a drámafesztivál versenyprogramjának válogatója szólt a közönséghez, elárulva azt, hogy Daniel Vulcu a Mária Királyné Színház igazgatója kérte fel őt erre a válogatásra. Morariu kifejtette, hogy próbálta úgy összeállítani a programot, hogy a rövid dráma fesztivál kereteit és koherens struktúráját ne bontsa meg. „Igyekeztem sztárokat Váradra hozni. Fiatal, és nagyon fiatal színészeket, akik számítanak a román színjátszásban, akik nagy lélekkel, kis honoráriumért jöttek ide” – mondta Morariu. Kiemelte továbbá, hogy nem csak a váradiak, de más színházak is premierrel lépnek fel a fesztivál során, és ha egy színház nem otthon, saját közönsége előtt, hanem Nagyváradon mutatja be egy-egy darabját, ez mintegy igazolja a váradi színházat és jelzi váradi közönség minőségét.

Nem rövid dráma

A váradi román színház Mel Brooks Producerek című darabjával indította a nemzetközi rövid dráma fesztivált, mely darab ugyan sem rövid, sem dráma nem volt, de legalább több mint három órán át szórakoztatta a közönséget. A Halasi Imre által színre vitt vidám musicalben minden benne volt abból, ami a Broadway sikerdarabjainak receptkönyvében is szerepelni szokott: kellően izgalmas, lehetőleg komikus alaphelyzet, látványos színpadkép és koreográfia, élő zenei aláfestés, jó színészek, és persze fülbemászó dallamok. Mindezek az elemek megtalálhatóak voltak a péntek esti darabban is, így a siker is garantált volt mindazok számára, akik a felhőtlen szórakozás reményében mentek el a színházba aznap este. A közönség számos alkalommal hangosan nevetett a jobb poénokon, de a kevésbé jó gegek, viccek is kuncogásra serkentették a közönséget. A két főszereplő Alexandru Rusu és Pavel Sîrghi kitettek magukért, sikerre vitték a látványos előadást, de a többi színészre sem lehetett panasz. A rövid dráma fesztivál keretében szombaton és vasárnap nem kevesebb mint nyolc színházi előadás zajlott le. Ezek között szerepelt a Kolozsvári Állami Magyar Színház és a temesvári Csiky Gergely színház előadása is.

Pap István