Mégis bűnvádi eljárást indítanak Nagy Zsolt és Codrut Seres ellen Romániában

Hatálytalanították a román Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) vezető beosztású ügyészei a Nagy Zsolt volt informatikai miniszter és Codrut Seres volt gazdasági miniszter ügyében hozott korábbi döntést, miszerint nem indítanak ellenük bűnvádi eljárást az úgynevezett kémbotrányban.

A döntésről tudósító hétfői román sajtó emlékeztet: mindkét személyt azzal gyanúsították az úgynevezett kémbotrányban, hogy mandátumuk ideje alatt bizalmas információkat szivárogtattak ki román állami vállalatok privatizációjáról nemzetközi tanácsadó cégeket képviselő személyeknek. Korábban napvilágot látott az a hír, hogy a két volt miniszter egy-egy tanácsadója ellen is beszüntették a nyomozást, akárcsak a bolgár Sztamen Sztancsev ellen, aki a privatizációkban érdekelt Credit Suisse First Boston tanácsadó céget képviselte. Nagy Zsolt ellen ebben az ügyben tavaly április 27-én indított a főügyészség szervezettbűnözés- és terrorizmusellenes főosztálya (DIICOT) büntetőjogi vizsgálatot. Ennek következtében a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) minisztere kénytelen volt megválni posztjától, mivel Traian Basescu román államfő tavaly júniusban felfüggesztette tisztségéből. A román törvények szerint ugyanis nem lehet tagja a kormánynak olyan személy, aki ellen az ügyészek büntetőjogi vizsgálatot indítottak. A DIICOT később átadta az ügyet a DNA-nak, amelynek azt kellett megvizsgálnia: megvesztegették-e a tárcavezetőket azért, hogy információkat szivárogtassanak ki folyamatban lévő privatizációs ügyekről. Miután az utóbbi napokban úgy tűnt, hogy az ügyiratot lezárják, kiderült, hogy a DNA mégis bűnvádi eljárást kezdeményez. Ezt Livia Saplacan, az intézmény szóvivője jelentette be, aki szerint a további vizsgálatra azért van szükség, mivel korábban a vizsgálatot folytató ügyésznek nem állt rendelkezésére valamennyi bizonyíték.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .