ERDON Helyi hírek

2010.11.05. 13:48

Átkozott nők a KMDSZ intim gólyabálján

<p>Kevesebb mint két hét maradt a Magna Cum Laude, az Intim Torna Illegál és DJ Sterbinszky kolozsvári fellépéséig. A XXI. KMDSZ Gólyabálra november 17-én, szerdán az Obsessionbe várják a kincses város diákjait. A Szomszédnéni Produkicós Iroda és a Zsók Levi ingyenes gálaestje után nagy buli van kinézőben, az alábbi összeállításban a fellépőket vettük górcső alá.</p>

A legnagyobb a Magna Cum Laude ígérkezik. Ki ne halotta volna a rádiókban szólni a Színezd Újra, a Pálinkadal, vagy az Átkozott nők dallamait? Szerzőjük, a gyulai zenekar 1999 szeptemberében alakult zeneszerető barátokból. 2003-ban jelentették meg első albumukat Hangolj át címmel. Első aranylemezük 2006-ban jött ki, a Minden Állomás legsikeresebb száma a Vidéki sanzon című sláger lett. Két aranylemezzel és öt Fonogram-díjjal az egyik legnépszerűbb magyar könnyűzene együttessé nőtték ki magukat. 

Az Intim Torna Illegál a Kistehén Tánczenekarból kilépett négy tag, Sanyi, Janó, Peti és Ádám fejéből pattant ki. A fiúk honlapja szerint mindannyian többszörösen körbejárták a Föld nevű kék-bolygót, megannyi kultúrával és emberrel találkoztak, munkájukat tükrözi a zene és életszeretetet, ami a rengeteg külföldi és magyar turnék alatt, mint turnésár ragadt rájuk. Első koncertjüket nagy sikerrel a budapesti Gödör Klubban adták a Világveleje fesztiválon, 2010. január 22-én – zárják a bemutatkozó sorokat. A bulit lezáró Sterbinszky Károly, alias DJ Sterbinszky 1989-ben kezdett lemezlovasként, a pályafutása pedig 1998-ban kezdett felívelni: márciusban megjelent E-Play Generation néven az a válogatásalbum, melynek anyagához 11 magyar lemezlovast kért fel saját felvételeik elkészítésére. Novemberben adta ki az első mixlemezét, a Hits From Club E-Play-t. A média szerint ezzel a lemezzel született meg az első "sztár DJ" Magyarországon. Innen már egyenes út vezetett a MAHASZ Arany Zsiráfjához (az év hazai dance albuma kategóriában), és a külföldi fellépésekhez. A KMDSZ Gólyabál jegyei a Petőfi Sándor (Avram Iancu) utca 21. szám alatti székhelyen szerezhetőek be, a rendezvény honlapja a golyabal.kmdsz.ro cím alatt látogatható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!