Meghalt Mudura Sándor

Meghalt Mudura Sándor
Nagyvárad- Szombatról vasárnapra virradó éjszaka nagyváradi rezidenciáján 75 éves korában álmában csendesen elhunyt Mudura Sándor vállalkozó, a Lotus kereskedelmi központ társtulajdonosa.

Az utóbbi időben több betegség is gyötörte: prosztatarákja miatt többször operálták, illetve szívsebészeti eljárást is végrehajtottak rajta, Münchenben. Ennek ellenére nyilvános megjelenései alkalmából nem látszott rajta, hogy beteg, sőt, inkább vitalitást sugárzott. Amellett, hogy üzletember volt, karitatív tevékenysége miatt is ismerték, s műkincsek gyűjtésével is foglalkozott. A rendszerváltozást követően vált ismertté, előbb Magyarországon, majd a kilencvenes években Váradon is sikeres vállalkozó lett, jelentős üzleti és politikai befolyással. Két évvel ezelőtt a vagyonát 35-37 millió euróra becsülték.