2011.11.30 17:10; Frissítve: 2011.11.30 17:10


Meghalt Kemény Henrik

Meghalt Kemény Henrik
Életének 87. évében elhunyt Kemény Henrik Kossuth-díjas bábszínész, kiváló művész, Vitéz László életre keltője – tudatta a Vojtina Bábszínház szerdán az MTI-vel.

 

Kemény Henrik 1931-ben, 6 évesen kezdett játszani. Sok-sok hétköznapon és minden ünnepnapon a játék örömét élve és éltetve állt a színpadon. Ingujját felhajtva közönségének adta mindenét, amije volt: a háromgenerációs bábos dinasztia minden tudását, határtalan életörömét. A Vojtina társulata és a bábosok nagy családja gyászolja mesterét – olvasható a Vojtina gyászhírében.

Kemény Henrik 1925. január 29-én Budapesten született. A Bábszínészképzőn 1964-ben végzett. A család mutatványos bódéjában nőtt fel, az apja és nagyapja által teremtett több mint százéves hagyományokat folytatta. 1931 óta lépett fel, 1935-ben játszotta el első főszerepét, s faragta ki első bábfiguráját. 1945-ben vette át édesapjától a színházat.

Az 1950-es évek elején felszámolták a népligeti vurstlit, ekkor az Állami Bábszínházhoz került. Az itt töltött két évtized alatt bábokat tervezett és készített, játszott, majd visszatért a vándorszínházhoz. Dolgozott tévéműsorokon is, nevéhez fűződik Vitéz László mellett a Zsebtévé Hakapeszi Makija és Süsü, a sárkány is. 1602002-ben kiváló művész címet kapott. 2005-ben Kossuth-díjjal tüntették ki a hazai vásári bábjáték legtisztább hagyományainak őrzése és terjesztése érdekében végzett tevékenységéért, hét évtizedes, országszerte ismert és elismert legendás művészetéért. 2008-ban Prima-díjat kapott.

Kemény Henrik búcsúztatásáról később intézkednek.


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK ERDON Országos hírek
Kártérítés a burgonyatermelőknek
Június negyedikéig tehetik le támogatási kéréseiket a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség [...] tovább »
Szijjártó: nincs napirenden magyar-román kormányfői találkozó
A miniszterelnök szóvivője szerint nincs napirenden magyar-román kormányfői találkozó. Szijjártó Péter ezt [...] tovább »
Újratemetés: Frunda és Bunta ellenzi
Frunda György szenátor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) marosvásárhelyi polgármesterjelöltje [...] tovább »
Megszavazta a román képviselőház a többségi választási rendszer bevezetését
Megszavazta kedden a román képviselőház a parlamenti választási törvény módosítását, amelynek alapján már [...] tovább »
Elutasították a szolidaritási adó bevezetését
Romániában elutasította kedden a parlament az úgynevezett szolidaritási adó bevezetését, ami a nagy vagyonok [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés