Meghalt a pentagonos lövöldöző

Az amerikai sajtóban pénteken megjelent információk szerint belehalt sebesüléseibe az a férfi, aki állítólag lövöldözni kezdett az amerikai védelmi minisztérium épületénél. A lövöldözésben két rendőr is megsebesült, de nincsenek életveszélyben.

A támadó a csütörtök esti csúcsforgalom idején, helyi idő szerint 18 óra 40 perckor, a Pentagonhoz vezető metróállomás közelében, egy járdán nyitott tüzet a rendőrökre, egy a zsebéből előhúzott pisztollyal. A Pentagont őrző rendőrök félautomata fegyvereikkel válaszoltak, súlyosan megsebesítve a támadót, aki az amerikai sajtóban megjelent információk szerint a kórházban belehalt sebesüléseibe. Ezt a hírt egyelőre nem erősítették meg hivatalos forrásból – írta az AFP francia hírügynökség.

Az incidens után egy időre teljesen lezárták az amerikai védelmi minisztérium épületét, és a metrószerelvények sem álltak meg a Pentagonnál. A washingtoni metrótársaság bejelentette, hogy a péntek reggeli csúcsforgalom idején zárva lesz a Pentagon megálló, ahol az FBI ügynökei folytatnak nyomozást. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a beszámolók szerint nyugodtnak tűnő támadó miért hajtotta végre tettét.