Meghalt a kórházban az apeldoorn-i autós ámokfutó

Meghalt a kórházban az apeldoorn-i autós ámokfutó

Meghalt a kórházban az a 38 éves
férfi, aki belehajtott autójával a
tömegbe, majd nekiment egy emlékműnek a
hollandiai Apeldoorn-ban a királyi család
tagjainak szeme láttára. Ezt pénteken
a holland ügyészség közölte.

“A 38 éves férfi, a kelet-hollandiai
Huissen-ből, aki a gyanú szerint
támadást kísérelt meg a
királyi család ellen, belehalt
sérüléseibe a kórházban
péntekre virradóra.”- közölte az
AFP-vel az ügyészség
szóvivője, Wim de Bruin, aki azt mondta, hogy a
férfi agya károsodott.


A szóvivő azt is közölte, hogy az
vizsgálat folytatódik, mert ki akarják
deríteni, hogy mi volt a
merényletkísérlet
hátterében, és magányos tettes
volt-e a férfi vagy voltak cinkosai. A holland
média, amely Karst S néven említi a
támadót, azt állítja, hogy a
férfi nemrég lett munkanélküli
és elvesztette a lakását is. Az
ügyészség azt közölte, hogy
házkutatást tartottak azon a helyen, ahol
élt, de nem találtak robbanószert,
fegyvert, és nem találták annak
nyomát sem, hogy összeesküvés lenne
az ügy mögött.


Csütörtökön estére ötre
emelkedett a tragédia halottainak száma,
miután meghalt a súlyos sebesültek
egyike a kórházban. A helyszínen
négyen haltak meg, és 13 embert vittek
kórházba.


A Királynő napján tartott
ünnepségsorozat részeként Beatrix
királynő, trónörökös fia
és annak felesége, valamint a királyi
család néhány tagja egy nyitott
buszban haladt lassú tempóban az
éljenző tömeg mellett, amikor a
jármű mögött egy félig
összetört, fekete személyautó
száguldott el, majd elgázolva több
embert, belerohant egy emlékműbe.


A hatóságok, amely először
balesetről, aztán szándékos
bűncselekményről beszéltek,
csütörtökön este pedig azt
közölték, hogy a sofőr a
királyi családot vette célba. A
hatóságok előzőleg azt
állították, hogy nem találtak
robbanószert a kocsiban és a
férfinél, és nincs terrorista
kapcsolatra utaló jelek.