Megette a nyertes szelvényt

A férfi pillanatnyi dühében szétrágra a 13.500 dollárt érő sorsjegyet. Ugrott a nyereménye.

Az ilyen híreknél a fejéhez kap az ember és felteszi a kérdést: normális az ilyen ember? Ezt kérdezték a Ryanair Lengyelországból Angliába tartó járatának utasai is, akik szemtanúi voltak annak, hogyan veszítsen el valaki néhány rágással 13.500 dollárt.
Az egyik utas a repülőn kaparta le a sorsjegyét, s nagyon megörült, mikor kiderült: nyert. Viszont éktelen haragra gerjedt, mikor az utaskísérőktől megtudta, hogy csak a leszállást követően kaphatja meg a 13.500 dolláros nyereményt, s tiltakozásul a fogával tépni-szaggatni kezdte a szelvényt. Ezek után már később sem kaphatta meg a pénzt, ugyanis már nem tudta mivel igazolni nyereményét. A kaparós sorsjegyet forgalmazó vállalat úgy döntött, hogy jótékony célokra ajánlják fel a furcsa mód rájuk maradt nyereményt. A légitársaság a honlapján szavaztatta meg, hogy az öt megjelölt szervezetből melyik legyen az az egy, amelyik a nyereménypénzt megkapja.