Megér-e a kormánynak az ország egészsége 5 kilométer autópályát?

Az ÁNTSZ-t érintő forrásmegvonások miatt a szervezet egész ellenőrző tevékenysége ellehetetlenülhet jövőre, holott a szervezetnek mindössze 5 kilométer autópálya megépítésének megfelelő összegre lenne szüksége – mondta vasárnap a Levegő Munkacsoport elnöke.

Lukács András hangsúlyozta: az ÁNTSZ 2007-ben a költségvetés szerint 16 milliárd forinttal kap kevesebb állami támogatást. Ezzel a kormány azt éri el, hogy ember- és pénzhiány miatt a szervezet nem lesz képes megfelelő számú ellenőrzést elvégezni és ezzel megelőzni járványokat és fertőzéseket – véli a szervezet elnöke.

A Levegő Munkacsoport már korábban levélben hívta fel a miniszterelnök figyelmét az ÁNTSZ helyzetére, és arra, hogy ez a 16 milliárd forintos összeg 5 kilométer autópálya megépítésének felel meg. Ezért arra kérik a kormányt, hogy az autópálya-építések támogatására előirányzott 210 milliárd forintból csoportosítsanak át 16 milliárdot az ÁNTSZ javára.

Bujdosó László országos tisztifőorvos a hét elején a parlament szakbizottságában elmondta, hogy az ÁNTSZ-nél akár 1200 fős leépítésre lenne szükség, amennyiben a kormány végrehajtja szándékait. Az ÁNTSZ első embere az Egészségügyi Bizottság Ellenőrző Albizottságának ülésén úgy fogalmazott: “kritikus időszakhoz érkezett az ÁNTSZ”.