Megemlékezés tévésekkel Bélfenyéren

Megemlékezés tévésekkel Bélfenyéren

Bihar megye – Bélfenyéren szombaton
emlékeztek meg a magyar szabadságharc
kitörésének
évfordulójáról. Az
ünnepség eltolódásának
oka: a helyi közösség ezen a napon fogadta
a Magyar Televízió stábját.


A budapesti közszolgálati
televízió forgatócsoportja azokra
a Fekete Körös menti magyar
településekre látogatott el a
hét végén, ahol a
Békés megyei Vasárnapi
I
skola pedagógusai
oktatnak, így érkeztek
Bélfenyérre is. Az ünnep
alkalmával idős és fiatal
egyaránt találhatott magának
való programot, és részt vehetett
a neki szóló előadáson,
amiről a helyi Kolping Család
Egyesület és a Békés megyei
Vasárnapi Iskola csapata (Dancsó
Géza, Lőrinczy Tünde, Tóth
Balázs és neje
) gondoskodtak.


Előadás Kossuthtal, Petőfivel



A programok a faluházban délelőtt 10
órától kezdődtek, ahol is
Dancsó Géza és
Lőrinczy Tünde Batthány
Lajosról beszélt a fiataloknak. Az
előadást közös
játék és
kokárdakészítés
követte. Ezután Tóth
Balázs
és Tóth
Balázsné
a szabadságharc
fogalmát „bontogatták” a
gyerekekkel körjátékok és
énekek segítségével, majd
közösen a szolnoki csatáról
készítettek terepasztalt. A déli
harangszókor a gyerekek és felnőttek
is a templomba igyekeztek, ahol szentmisével
folytatódott az ünnepség, melyet
Kiss Márton helyi
plébános mutatott be. A templomból
kijőve Az el nem sodort falu hőseinek
emléktáblájánál
tartottak koszorúzást, melynek
keretében Varga Gábor, a
mezőmegyeri (Békéscsaba VII.
kerülete) művelődési ház
igazgatója mondott ünnepi beszédet
március 15-ről. Következett a gyerekek
szereplése, szintén a faluházban,
a Magyar Messiások című
előadással, melyben
„közénk lépett”
Petőfi és Kossuth is. Az
ünnepség beszélgetéssel
és agapéval zárult.


Egyet akarnak



„A szabadság, amiről Európa
közepén egy költő és vele
egy nemzet álmodott, a szabadság
ügye elbukott. A forradalom napja mégis
ünnep számunkra. Őrizzük
és tiszteljük azok emlékét,
akik mind egyet akartak. A költőét,
aki talpra szólította a nemzetet, a
márciusi ifjakét és a
honvédekét, akiknek
életüknél fontosabb volt a haza
szabadsága” – hallottuk a gyermekek
előadásában, és
lefordíthatjuk a mai, bélfenyéri
helyzetre: a Kolping Család
Egyesület
tagjai egyet akarnak, olyan
magyar keresztény ifjakat nevelni, akik
Jézussal együtt tervezik a jövőt.


 

Balázs Natália