Megemlékezés és könyvbemutató

Megemlékezés és könyvbemutató
A Magyar Költészet Napja alkalmából a Várad irodalmi folyóirat április 11-én egy megemlékezéssel egybekötött könyvbemutatót tartott Horváth Imre költő emlékére.

A meghirdetett programtól eltérően a meghívott Rostás-Farkas György, József Attila-díjas költő személyes okok miatt nem tudott részt venni az eseményen, de Kocsis Csaba berettyóújfalui énekmondó az est második felében beszélt Rostás-Farkas György munkásságáról, majd a költő megzenésített verseit adta elő. Szűcs László költő, a Várad folyóirat főszerkesztője, valamint Jakobovits Márta képzőművész beszéltek Horváth Imre A sárga ház című könyvéről. A húsz éve elhunyt Horváth Imre költő legismertebb, címadó versét is tartalmazó verseskötetet, A sárga házat 1993-ban, a költő halálának évében adták ki Jakobovits Miklós rézkarcaival illusztrálva. A most bővített formában kiadott mű ezúttal a nemrég alakult In Memoriam Jakobovits Miklós Egyesület megbízásából jelent meg az Europrint kiadó gondozásában.

Visszaemlékezés

Szűcs László kifejtette, hogy a legfontosabb egy Horváth Imre összes műveit tartalmazó kötet kiadása lenne. Elmesélte Horváth Imréhez fűződő személyes élményeit, első és utolsó találkozásukat, majd Jakobovits Márta beszélt a könyv illusztrációk keletkezésének történetéről: „Miklós ezeket a rajzokat a dicsőszentmártoni bolondokházában tett látogatás során készítette. Az ott lakók annyira szuggesztíven mesélték el történeteiket, hogy már azt hittük, tényleg ez a benti világ az igazi, és a külső a bolond. Ez a téma és az itt készült rajzok tökéletesen illettek A sárga házhoz. Mindkettejük álma volt ez a könyv, de sajnos Horváth Imre már nem élhette meg, hogy el is készüljön”. A továbbiakban szó esett Jakobovits Miklós különböző munkáiról, amelyeket a rendszerváltás előtt készített és amelyeket el kellett rejteniük.

Hagyatékápolás

A továbbiakban szó esett a nemrég alakult In memoriam Jakobovits Miklós Egyesületről, melynek célja a képzőművész személyi hagyatékának az ápolása, nem csak saját, hanem mások művein keresztül is. Jakobovits Márta végezetül hozzátette, hogy újra visszatér az alkotáshoz, amelyet az elmúlt években szüneteltetett, és ebben az évben több műhelymunkát is fog tartani, például egy négy alkalomból álló műhelymunka sorozatot a Christian Artists Seminar-on.

Nagy Noémi