Megemlékezés: ,,A szeretet erősebb a halálnál”

Közösen imádkoztak az elhunytakért a volt Olaszi temetőben lévő Gerliczy-kápolnában
Közösen imádkoztak az elhunytakért a volt Olaszi temetőben lévő Gerliczy-kápolnában
Megemlékezést tartottak tegnap délután az egykori Olaszi temetőben található Gerliczy-, illetve Markovits kápolnánál, a papok és hívek közösen imádkoztak az elhunytakért.

A megemlékezést Fodor József vikárius és Kohr Balázs főtisztelendő tartották a Gerliczy-kápolnában, majd a Markovits kápolnánál is elmondtak egy imát. A Gerliczy-kápolnában gyűltek össze a hívek, gyertyát gyűjtottak, majd meghallgatták a megemlékező misét. Először a Jób könyvéből olvastak fel, majd Szent Pál Apostol Korinthusiakhoz írt levelei közül, melyben a feltámadásról volt szó. Ezután az egybegyűltek egy evangéliumot hallhattak Szent János könyvéből.

Jézus jelenléte

Fodor József vikárius a megemlékezés alatt Jézus jelenlétének fontosságát emelte ki, hiszen Jézus jelenléte az egyház ajándéka minden gyászolónak és haldoklónak. Elmondta, a Mindenszentek ünnepe és a Halottak napja nem csak a megemlékezésről szól, hanem a találkozásról is. Ilyenkor találkozunk szeretteinkkel, azokkal, akik már nem lehetnek az élők sorában, ezért lényeges ilyenkor szentmisén részt venni, majd a temetőbe látogatni. A szeretet ereje felülmúlja a halált, mivel akit igazán szeretünk, az nem távozik el örökre. A síroknál tett látogatás során el lehet gondolkodni az élet igazi értékeiről, az ifjúság számára talán ebben az időszakban a legkönnyebb megérteni a memento mori (emlékezz a halálra) értelmét, hiszen ilyenkor elhunytjainkat közelebb érezzük magunkhoz, tette hozzá a vikárius. Az ifjúság manapság elfelejti, hogy az igazi értékek miben rejlenek.

A temetői szimbólumok, rítusok vigasztalást nyújtanak a gyászolóknak, ezek által fejezzük ki érzéseinket. A koszorú a győzelmet jelenti, hiszen aki meghal, az tulajdonképpen célba ér. A virág a múlandóságot, a gyertya az elmúlást és a kereszt Jézus jelenlétét.

Törő Enikő