Megbeszélések pénzügyi jogszabályokról

Megbeszélések pénzügyi jogszabályokról
György Attila pénzügyminisztériumi államtitkár tartott sajtótájékoztatót szerdán a prefektúrán, a helyi költségvetésekkel kapcsolatos módosulásokkal és a közelgő számlalottóval kapcsolatban.

Egy országos körút során látogatott Váradra az államtitkár, mint mondta, Bihar a nyolcadik megye, ahol megfordult. Idejövetelének elsődleges célja, hogy megbeszélést tartson a megye polgármestereivel a helyi költségvetéssel kapcsolatos jogszabály tervezetekről, meghallgassa ezekkel kapcsolatos észrevételeiket, javaslataikat. Egy új módszer szerint fogják ugyanis kiegyenlíteni a helyi költségvetéseket, s mielőtt közvitára bocsátanák a tervezetet, azoknak a véleményére kíváncsiak, akiket ez közvetlen módon érint. Az idén 5,5 milliárd lejt osztanak majd el az ország települései között, s fontos, hogy ez a valós igényeknek megfelelően történjen.

Kifogásolták

Amint a későbbiek során, kérdésekre válaszolva kifejtette, az eddigi megbeszélések során a polgármesterek főleg azt kifogásolták, hogy a tervezet jelenlegi formája szerint az országos költségvetésből a települések besorolásától függően osztják ki az összegeket – például a községek másfél millió lejt, a városok hatmillió lejt, a megyeszékhelyek 50 millió lejt – viszont a lakosság létszámának tekintetében nagy különbségek vannak az azonos besorolású települések között. Az észrevételek nyomán valószínű, hogy figyelembe fogják venni például azt, hogy milyen közszolgáltatásokat nyújt az adott település, hány uniós projektben vesz részt. Összesen négy, költségvetéssel kapcsolatos jogszabály módosítását készítik elő, többek között az adóügyi törvénykönyv, valamint az adóügyi eljárások jogszabálya is módosul, ezeket a tervezeteket hamarosan közvitára bocsátják. A törvénykönyv több száz paragrafus megszavazása sok időt vesz majd igénybe, vélhetően június végéig hagyják majd jóvá a tervezeteket a parlamentben.

Jön a számlalottó

A számlalottóval kapcsolatos részleteket is említett az államtitkár. Mint elmondta, az első húzás április 13-án lesz, és ezen a február 2 és március 28 között kiállított számlák közül húznak. György Attila kihangsúlyozta: a számlákat nem kell sehova sem elvinni, automatikusan mindegyik részt vesz a húzáson. A nyereményalap egymillió lej, ezt annyifelé osztják, ahány nyerő számlával jelentkeznek az adóhivataloknál tulajdonosaik a húzást követő harminc napon belül. Tulajdonképpen két számot húznak ki: az egyik a számla kiállításának a dátuma, a másik pedig az értéke lesz. A pénztárgépekkel kiállított számlák vesznek részt – a villamosokra és helyi buszjáratokra váltott jegyek nem, viszont a települések közötti buszjáratokra vásároltak igen, amennyiben ezeket pénztárgéppel állították ki. A múzeumi, színházi belépőkkel is csak akkor lehet nyerni, hogy ha ezeket pénztárgéppel állították ki. Az országos húzások havonta ismétlődnek majd, de különleges alkalmakkor is megszervezhetik ezeket, tudtuk meg. Mint arról már beszámoltunk, a számlalottó az adócsalás jelenségét hivatott csökkenteni, mivel azok a szolgáltatások, áruk, amelyek után számlát állítottak ki, nem tagadhatók le az adóbevalláskor.

Neumann Andrea