Megaprojekt indul Váradon: itt a „távhő-reform”

Megaprojekt indul Váradon: itt a „távhő-reform”
Az egész ország legnagyobb értékű hőszolgáltatás-felújítása indul hamarosan Nagyváradon. A hőerőmű áttér földgázra, tartaléknak lesz termálvíz, biomassza és szén. Az EU is beszáll.

Romániában egyedülálló mérvű távhőrendszer-rehabilitáció keződik Nagyváradon. Összesen 77 millió euró értékű lesz az alapberuházás, amelynek lényege, hogy átalakítják a hőerőmű (CET) technológiáját, amely szén helyett földgáz alapú lesz, kicserélnek 13 kilométernyi fővezetéket, ugyanakkor számos intézkedés révén hatékonyabbá teszik a távhőszolgáltatást. A részben uniós támogatásból finanszírozott projektre megérkezett a bukaresti környezetvédelmi tárca jóváhagyása, s néhány napon belül az Európai Bizottság is rábólint majd.
A részletekről ma Ilie Bolojan, Nagyvárad polgármestere elmondta: a jövő héten már indulnak is a közbeszerzési eljárások, amelyek révén kijelölik a kivitelező cégeket. A munka ősszel kezdődik, s várhatóan 2013-2014 telén már a megújult hőerőmű szolgáltat Váradon. Hogy olcsóbban-e, az még kérdéses.Ugyanakkor – a támogatás elnyeréséhez – át kell szervezni a hőszolgáltatói rendszert a városban. Ez a termálvizet szolgáltató Transgex céget és annak ügyfeleit is érinti. A cég kvázi beolvad a CET-be, ez utóbbi monopolhelyzetbe kerül.
Szívmelengető távhő-újdonságok



Sokkal korszerűbb hőforrásnál melegedhetnek tehát a nagyváradiak pár éven belül: még idén megkezdődik a megyeszékhely távhő-rendszerének rehabilitációja.
Ilie Bolojan közölte: ősszel megkezdődik a munka a városban. Összesen 13 kilométernyi fővezetéket fognak kicserélni, ugyanakkor a hőerőmű (CET) átáll földgázra. Ebből a célból új, gázalapú berendezéseket vesznek és szerelnek be. A széntüzelés lényegében megszűnik majd. Ezért kevesebb munkareőre lesz szükség, úgyhogy a CET-nél leépíthetővé válik néhány részlegnyi alkalmazott.


Pár év alatt kész



A munkálatoknak a szerződés szerint 42 hónap alatt kell befejeződniük. Ez azonban a legtávolabbi határidő. Bolojan szerint már 2013-2014 telén működhet az új rendszer.
Tény, hogy az országban egyedülálló beruházás révén szinte nullára csökken majd az erőműtől eredő légszennyezés. A polgármester megemlítette a pár hete történt „fekete havazást”, amikor a város egy részét a széntüzelés miatt keletkezett pernye lepte be. Az elöljáró jelezte, hogy a felújítás után az ilyesmi ki lesz zárva.
Fontos kérdés ugyanakkor, hogy a földzáz alapú távhő olcsóbb lesz-e a fogyasztók számára, vagy drágább. Bolojan elmondta: „A földgázra való áttérésnek semmiképp nem kellene dráguláshoz vezetnie. Ám az árképzés sajnos ennél sokkal összetettebb, mivel beleszól a bukaresti szabályozó hatóság, és az is, hogy a kormányok mikor milyen támogatásokat alkalmaznak, vagy vonnak meg.” Egyelőre tehát nem tudni, drágább is lesz-e a jobb szolgáltatás – ám a jelek szerint olcsóbb aligha.



Monopol és drágulás



A rendszer felújításához egységes távhő-stratégiát kellett készítenie a városnak, a külföldi támogatás megszerzéséhez pedig egyes feltételeket kell teljesítenie. Ezek egyike, hogy össze kell vonni az energiaszolgáltatókat.
Ezért 2011 augusztus 1-től az összes hőszolgáltatás a CET monopóliuma lesz. A város egy részét termálvízzel fűtik, a Transgex cég révén – s ez olcsóbb az érintett lakosoknak, mint a CET szolgáltatása. Ám az összevonással a Transgexet is a CET felügyeli majd – ami a termálvizes fűtési számlák összegeinek növekedését hozhatja.


 
Jobb szolgáltatások



A távhő-stratégiában a CET hatékonyabbá tétele is szerepel. Ilie Bolojan például elmondta: „Igazságtlan, hogy sok lakosnak percekig kell folyatnia a vizet, amíg meleg jön végül – de a kiengedett hideg vizet is meglegként számlázzák ki nekik. E jelenséget a keringtető rendszer fokozatos megújításával fogjuk megszüntetni, pár év alatt teljesen megoldható a városban. Emellett olyan mérőkészülékeket fogunk beszerezni, amelyek nemcsak a víz mennyiségét mérik, hanem a hőfokát is. Így nem lesz többé kiszámlázható melegvízként az, ami valójában hideg”.
A 77 millió eurós rendszerfelújítás azonban nem a teljes költség. A munkálatok befejeztével, a fővezetékek cseréje után a szállító hálózatot is kicserélik, ez több, mint százmillió euróba fog kerülni. Ám szükséges, mivel jelenleg túl nagy a hőveszteség, s a csövek egyre rosszabb állapotban vannak. Emellett például az is szerepel a stratégiában, hogy a szolgáltató 2005-ig 98%-os arányban fogja behajtani a kintlevőségeit. Jelenleg a CET ilyen szempontból is rosszul működik: az adósainak csak 65%-ától sikerül behajtania a pénzt.
Bolojan nem tagadta: sok szempontból elégedetlen a CET vezetőivel. Hanyag munkát és elemeiben rossz szolgáltatást lát a cégnél. Ezért tudatta: amennyiben az igazgatók nem teszik mérhetően, kimutathatóan hatékonnyá az erőművet, „nem maradnak meg a beosztásaikban”.



Mivel fűtenek?


A váradi hőerőmű átállásának lényege tehát, hogy akár 2013 végétől földgázt fog használni. Ugyanakkor „besegít” majd a rendszerbe a termálvíz is, s vésztartaléknak marad a szén. A kapacitás növelése céljából beszereznek továbbá egy kisebb biomassza-üzemegységet is. Ilie Bolojan elmondta: „Nagyvárad közvetlenül csatlakozna a földgáz-fővezetékre, ám az úgymond okos fiúk ezt akadályozni próbálják”. Arra célzott, hogy a Distrigaz megpróbál beékelődni az ügyletbe, mintegy köztes szolgáltatóként, s külön juttatást kérne ezért. A polgármester közölte: küzdenek ez ellen. Ugyanakkor megpróbálnak majd Borsról is termálvizet ide vezetni, ami még tovább növelné a CET hozamát.



Szeghalmi Örs