Megáldották a lélek italait a Székesegyházban

Akt.:
Megáldották a lélek italait a Székesegyházban
Szerdán, Szent János apostol és evangélista ünnepén a nagyváradi Székesegyházban Mons. Fodor József általános helynök a délutáni szentmisén megáldotta a termelők által hozott borokat.

Az Európai Borlovagrend Érmelléki Légátusa, a Vincellér Egyesület, a nagyváradi Zichy Ferenc Borklub és a diószegi Zichy Gazdakör hívott mindenkit szeretettel, hogy vegyen részt a december 27-i, éves, hagyományos János napi boráldáson a Székesegyházban.

Bevezetőjében Mons. Fodor József általános helynök arra hívta fel a figyelmet: immár hagyománnyá vált, hogy Szent János apostol és evangélista ünnepén megáldják a borokat a váradi Székesegyházban, a föld termését és az emberi munka gyümölcsét, melyből a lélek itala lesz. Isten áldása legyen tehát ezen az italon, melyet fáradságos és nehéz munkával állítottak elő, az emberek testi és lelki javára. Ha ugyanis valamit mértékkel fogyasztunk, az jó, de ha túlzásba visszük, akkor ártalmas – hangsúlyozta.

Szeretni

Az evangéliumi részlet Szent János könyvéből szólt. A vikárius arról elmélkedett: Szent Jánost általában lányos, gyerekes képpel ábrázolják, holott a szentírás nem ilyennek láttatja. Az viszont igaz, hogy egészen fiatalon csatlakozott Jézushoz, és az utolsó vacsorán a Mestere keblére hajtotta fejét, ami arra enged következtetni, hogy szinte gyermek lehetett, hiszen felnőtt férfi általában nem csinál ilyet. Azonban erős, türelmetlen akaratú volt, testvérével, Jakabbal együtt a Mennydörgés fiainak nevezték őket. Ahogy teltek az évek, évtizedek, János gyermekből tanítvánnyá változott, de egy dolog megmaradt benne: a szeretet Jézus és az emberek iránt. Mellette szeretett lenni, és három levelében is az ige fontosságáról ír.

A 4-5. században Szent Jeromos egyházatya- aki a pápai udvarban tevékenykedett, de nem volt ínyére a fényűzés, inkább a csendes magányt szerette, ezért elvonult egy szentföldi barlangkápolnába, és lefordította latinra az addig görögül, arámiul és héberül olvasható szentírást-, úgy jellemezte Szent Jánost: ő volt a legtovább élő az apostolok közül, az egyedüli, aki természetes módon halt meg, vagyis nem szenvedett vértanúhalált. Már egészen öreg volt, az ereje fogytán volt, de azért prédikált, és a beszéde mindig egy mondatból állt: „fiacskáim, szeressétek egymást!”. Jó, jó- közölték vele, de nem unja, hogy mindig ugyanazt mondja?, mire ő azt felelte: nem, mert ez az Úr parancsa, ha ez beteljesedik, elég. Nekünk, a 21. században élő tanítványoknak is azt üzeni Szent János, amit Krisztustól tanult: szeressük egymást, mert ahol szeretet van, ott az Isten. Mi is legyünk a szeretet hírnökei a világban, és Istennek hálát mondva vegyük kezünkbe a munkánk gyümölcsét, így a bort is. A szőlőszemből kisajtolt nedűt, mely a hegyoldalon termett, és amit Isten éltető Napja simogatott, tett hasznossá, élvezhetővé a számunkra.

Ciucur Losonczi Antonius