Megalázták a mikolaiak a Gloria II–t

Megalázták a mikolaiak a Gloria II–t
Szatmár megye – Leseperte a pályáról a Besztercei Gloria II–t a Mikolai Turul, aki történelme első labdarúgó III. Ligás mérkőzésen 3–0–ás vereséget mért a II. Ligából kiesett gárdára. Az első forduló után első helyen van a Turul, osztozva a helyen a Nagyváradi Bihor FC II–vel.     

Hatalamas lendülettel kezdte III. ligás szereplését a Mikolai Turul labdarúgó–csapata, mely szombaton, történelme első harmadik vonalbeli mérkőzésén a II. Ligából kiesett Besztercei Gloria II–t fogadta hazai pályán: Sorin Petric edző legénysége 3–0–ra verte a besztercei gárdát.
„A Gloria örüljön, hogy csak ennyit kapott. Az ellenfelünk jóval gyengébb volt, mint ahogy azt gondoltuk volna, de nem féltünk tölük” – fogalmazott a mérkőzés után Petric. Azonban a Turul szurkolóiban (körülbelül 500–an gyűltek össze a pálya körül, akik példásan viselkedtek a mérkőzés ideje alatt) meghűllt a vér a találkozó második percében, mikor Pribac egyedül maradt a mikolai 5–ösön belül. Szerencsére a besztercei csatárt is meglepte a helyzet, addig tapogatózott, míg megérkeztek rá a védők, így megúszta gól nélkül a Turul. Válaszként Dănilă előbb a beszterceiek kapuja főlé fejelt, majd a 6. percben Cosma ugratta a Madarászi Besttől érkezett támadót, aki már nem hagyhatta ki a ziccert. A folytatásban is a Turul támadott, Ţuţuraş és Dănilă is veszélyeztette a Trifon kapuját, túloldalt pedig Fritea és Drăgan hagyott ki gólhelyzeteket.
A Gloriának a második játékrészben már nem volt akkora „szerencséje”, mint az első félidőben: alig tudták megközelíteni Coman kapuját, Sándor és Tripon nagyon jól helyt állt a beszterceiek serény támadásainak. Ellenben a Turul góllal kezdte a második felvonást: ezúttal Ţuţuraş lendült meg középen, a Puţitól kaput labdát pedig a vetődő Trifon alatt a kapuba lötte. Alig negyed órával később Mateit cseréli be Petric, aki első labdaérintése után, alig fél másodperccel azután, hogy bejött a pályára háromra növelte a Turul előnyét. Matei lemásolva Dănilă és Ţuţuraş góljait, a védők közül kibújva ziccerből vágta a labdát a vetődő kapus alatt. A különbség az eredményjelzőn nagyobb is lehetett volna, ha Puţi élesszögből rúgott labdája nem a kapufát találja el, és Ţuţuraş 20 méterről megeresztett lövése nem a kapu mellett száll el. A végére még a Gloriának is jutott egy veszélyes helyzet: Bucurilă 25 méterről, szabadrúgásból megereszetett lövése után a labda a felső kapufát surolva hagyta el a játékteret.
„Nyilván nagyon örülök a legénységem siekrének, de nem szabad elszálljunk a siker után” – mondta a Turul edzője. Matei becserélésével kapcsolatban azt mondta: „Tudtam, hogy Matei–jel pánikot kelthetünk a beszterceiek védelmében, mivel nagyon gyors játékos. Arra én sem gondoltam volna, hogy az első labdaérintése gólt jelent csapatomnak.”
A következő mérkőzést Désen játsza a Turul, egy másik, a II. Ligából kiesett csapat ellen. „Azzal a szándékkal utazunk pénteken az Unireához, hogy támadjunk. Nem fogunk védekezésbe állni. Ha lehet, onnan is jó eredménnyel szeretnénk hazatérni” – zárta mondanivalóját Petric.
A Turul nagyarányú sikerének köszönhetően az első forduló után a Nagyváradi Bihor FC II–vel osztózik az első helyen. A nagyváradiak is 3–0–ra győztek a nyitányon.

Mikolai Turul – Besztercei Gloria II 3–0 (1–0). Gólszerzők: Dănilă, (6. perc), Ţuţuraş (47.), Matei (58.).
Turul: Coman – Tripon, Sándor, Toma, Bodea, Ţuţuraş (85. Negrean), Iuhas R., Puţi (86. Stef), Solomeş, Cosma (58. Matei), Dănilă (79. M. Mare.). Edző: Sorin Petric.
Gloria II: Trifon – Bucurilă, Chizer, Hlinca (58. Murar), Harmath (46. Gotea), Slovoacă, Fritea, Curtuiuş, Pribag (46. Fizeşan), Puşcaş (46. Serban), Drăgan. Edző: Dan Matei.
Bírók: Adrian Cirnati (Nagyenyed), Ovidiu Bocai (Negyszentmiklós), Vasile Martin (Nagyenyed). Cserebíró: Cosmin Cormos (Nagyvárad). Megfigyelő: Ioan Hotico (Nagybánya).
Sárgalapok: Dănilă, illetve Harmath, Fritea.