Megalakult a Romániai Magyar Nők Szervezetének kezdeményező bizottsága

Várhatóan szeptemberben tartja alakuló küldöttgyűlését a Romániai Magyar Nők Szervezete (RMNSZ), amely a nők közéleti szerepvállalását akarja ösztönözni a romániai magyar közösségen belül, és növelné a nők arányát a döntéshozatalban – közölték szerdán az RMNSZ kezdeményező bizottságának tagjai bukaresti sajtóértekezletükön.

A Románia Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nőtagozatának megalakításáról a szövetség 11. kongresszusa döntött májusban, a kezdeményező bizottságot pedig Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke bízta meg azzal, hogy segítse az RMNSZ területi struktúráinak megszervezését.

Bíró Rozália parlamenti képviselő, a kezdeményező bizottság tagja rámutatott: a nők nem pozitív diszkriminációval, számukra fenntartott helyek elkülönítésével, hanem önszerveződéssel akarják súlyukat növelni a közösségi döntéshozatalban.

Elmondta, hogy az RMDSZ helyi szervezeteiben a nők számarányuknak megfelelően kiveszik részüket a munkából, a vezető testületekben és választott tisztségekben viszont lényegesen kisebb arányban vannak jelen. Az RMDSZ polgármestereinek 2 százaléka, alpolgármestereinek 5,5 százaléka nő. Az önkormányzati tisztségviselők között arányuk 13 százalék körüli. Bár a parlamenti választásokon az RMDSZ jelöltjei között szerepelt a legtöbb nő, a választáson egyetlen hölgy szerzett mandátumot, így a bukaresti parlamentben az RMDSZ-frakcióban a legalacsonyabb (kevesebb mint négy százalék) a nők aránya.

Bíró Rozália elmondta: ha nem is érik el azt a 44 százalékos arányt, amit a svéd törvényhozásban képviselnek a nők, legalább a bukaresti parlamentben átlagosnak számító 12 százalékos súlyban szeretnének részt venni a frakcióban.

Laczikó Enikő államtitkár, a kezdeményező bizottság másik tagja úgy vélekedett, hogy szeptemberig létrejöhetnek az RMNSZ területi szervezetei, amelyek az RMNSZ alakuló küldöttgyűlésén megválasztják a szervezet országos elnökségét.