Megalakult a romák pártja Bihar megyébenb

Megalakult a romák pártja Bihar megyébenb
A Romák Demokratikus Szövetségének Pártja (PADR) pénteki, Bihar megyei alakuló ülésén részt vett Dorin Cioabă országos pártelnök is, aki a romák nemzetközi királya titulust vallja a magáénak.

A Nagyváradi Szakszervezetek Művelődési Házában megtartott péntek délelőtti ülésen csak mintegy harmincan vettek részt. Amint Petruș Vasile, a PADR ideiglenesen kinevezett megyei elnöke kérdésünkre elmondta, ennek az lehet az oka, hogy a romák kevéssé bíznak már a politikusokban, mivel az eltelt évtizedek alatt  mindig csak a választások előtt voltak fontosak számukra.

Amint az ülés során elhangzott, a 2014-ben megalakított párt nemigen működött Bihar megyében, első helyi vezetője keveset tett ennek érdekében, úgy tűnik, inkább a maga érdekeit tartotta szem előtt. A párt országos vezetője tulajdonképpen első alkalommal látogatott el Váradra, a pénteki gyűlésen feleségével, Sighișoarával együtt jelent meg.

Új szintre lépnek

Az ülést Patkány Attila, a PADR területi koordinátora nyitotta meg. „Nem akarunk több egyesületet, alapítványt, nyújtsd a kezed típusú butaságot, azt szeretnénk, ha a romák is végre ugyanolyan állampolgároknak érezhetnék magukat, mint a többiek” – mondta a koordinátor, majd átadta a szót az országos pártelnöknek, aki arról szólt: az utóbbi több mint két évtized  során többféle módon és több párttal kötött különféle együttműködési egyezményeket, de lényegében egyik sem bizonyult hatékonynak, csak a választásokat megelőzően voltak fontosak, amikor a szavazataikra számítottak, de a romák helyzete lényegében változatlan maradt. „Azért alapítottam meg a pártot, mert úgy gondoltam, hogy huszonöt év után, ideje egy új szintre lépnünk” – mondta a országos elnök, majd arra tért ki: azoknak a pártoknak, amelyekkel eddig tárgyaltak, nem az az érdekük, hogy a romák is szerveződjenek, „de elérkezett az idő, hogy megtegyük, s ne osztogassuk többé a szavazatainkat sem jobbra, sem balra”. Mint elmondta, manapság már könnyű pártot szervezni, de három évvel ezelőtt, amikor ő nekikezdett, még 25 ezer aláírásra volt szükség és arra, hogy legalább tizenhét megyében létezzen fiókszervezet. Mindez megtörtént, s meg lett volna a lehetőség, hogy részt vegyenek a választásokon, azonban a megyei szervezetek nem értették meg, mint kellene tenniük, Bihar megyében a pártelnök még egy jelöltlisát sem állított össze. „A roma közösség veszített emiatt, mostanra lehetne emberünk a megyei tanácsban, a polgármesteri hivatalban ” – mondta a párt elnöke.

Van lehetőség

A későbbiekben szó esett a romák legfőbb problémáiról: arról, hogy kevesen vannak alkalmazásban, nagyrészt szociális segélyből élnek, a gyerekek közül sokan nem járnak iskolába, mivel a szülők nem tudják nekik a minimális feltételeket biztosítani. Felnő egy újabb olyan generáció, melynek tagjai utcaseprőként, hordárként dolgozhatnak majd legfeljebb. Szólta a németországi példáról, ahol a roma családok élelmiszer jegyeket kapnak, de csak azzal a feltétellel, ha a gyerekek nem hányzanak az iskolából. Ott már felnőtt egy olyan generáció, mely tökéletesen beszél a nyelvet és képes arra, hogy segítsen családján. „Vigyétek el az üzenetet a közösségekbe, hogy ez a párt Cioabă elnök irányítása alatt áll és ő segíteni akar” – hangzott el. A gyűlésen részt vett és felszólalt Szabó József is, az RMDSZ, valamint a megyei tanács képviseletében. Elmondta, hogy a kisebbségeknek is lehetőségük van érvényesülniük, hiszen a Bihar megyei Tanács elnöke is a magyar kisebbség tagja. Elmondta, nem szavazatokért jött, hanem partnerként, projekt ötletekre számít, s a tanács is támogatná ezeket. Moldován Gellért Lajos, az Erdélyi Magyar Néppárt nagyváradi elnöke három nyelven köszöntötte az egybegyűlteket és sok sikert kívánt a továbbiakhoz. Ő is kiemelte azt, hogy van lehetőség az érvényesülésre.

Külön épületben?

A későbbiekben a párt ideiglenesen kinevezett vezetői szólaltak fel, szó esett a tanüggyel, s az egészségüggyel kapcsolatos problémákról. Petruș Vasile megemlítette, hogy információi szerint a váradi szülészeten külön épületben kapnak helyet a roma asszonyok. Ciotir Ciprian George nagyváradi vezető pedig az oktatáshoz fűződő problémákat ismertette. Ezt követően a jelenlévők közül is többen elmondták gondjukat-bajukat.

Neumann Andrea