Megalakult a Kolozsvári vívók baráti társasága

Céltudatosság és küzdőszellem, e két tulajdonság jellemzi legjobban a vívókat. A vívást a világ egyik legrégibb sportjának tartják. Az antik világban a gladiátorok karddal vívtak meg. A legyőzött a császár vagy annak helyi képviselője hüvelyk ujja fel vagy le mutatásának köszönhetően, életben maradt vagy megölték.

Tájainkon a múlt század 30-as éveiben a lövészet mellett a vívást is kezdtek tanulni a városi polgárok gyermekei. Olyannyira népszerűvé, és mindenki számára “elérhetővé” vált ez a sport, hogy azt tudjuk mondani, hogy 1926 és 1935 között a magyarok taroltak a világbajnokságokon, mind egyéniben, mind csapatban. Ebben az időben vált „magyar” sporttá a kardvívás.

Ez a sport Erdélyben is komoly hagyományokra tekint vissza. Az 1872-ben létrehozott Ferenc József Egyetemen például a kötelező volt a sportolás. Sőt az orvosi fakultáson kötelező volt a vívás. Ennek megfelelően sokan is űzték. Elterjedvén, mint az urak sportja. Talán ennek is köszönhető a vívás, melynek elsorvasztásában tagadhatatlan érdeme volt annak e rendszernek, mely egyet állított és mást tett.

Csak olyanok tudták menteni múltbeli érdemeinknek romjait, akik céltudatosan harcolni tudtak a túlélésért, és kitartóan dolgoztak annak érdekében, hogy hagyományaink ne torzuljanak el.

Mivel Pierre de Coubertin báró, a modern olimpiai eszme elindítója az ókori olimpiák mintájára, 1503 év elteltével – 1896-ban Athénban, megnyitja az első modernkori olimpiasorozatot. Ennek köszönhető többek között az, hogy bizonyos államok a sport tevékenységre is oda figyeltek, és anyagilag is hajlandóak voltak támogatni mindazon sportokat, melyekből olimpiai vagy világbajnokságot lehetett tartani.

A ’89-es évek bizonyos fokú változást hoztak a világ, politikai és gazdasági életébe. Az elmúlt időszakban, ha nagyon lassan, de a civil szervezetek felfedezhették azt az erőt, amit tulajdonképpen képviselhetnek.

Ennek is köszönhető, hogy dr. Guráth Béla, édesapja halálának tízéves évfordulóján, dr. Habala Péter-Pállal a tízéves jubileum tiszteletére, emléknapot, és emlékversenyt szervezett.

2001-ben, a világítás előtti szombaton, került sor az 50 év feletti veterán párbajtőr – versenyre, amikor hosszú-hosszú évek után, mindnyájuk nagy örömére végre viszontlátták egymást.

A vívás kimondottan a küzdő sportok, közé tartozik. A páston tapasztalhatja az ember, nem ellenségével, hanem ellenfelével áll szembe. A másodperc törtrésze alatt kell, eldönteni, mit cselekszel ahhoz, hogy ellenfeled legyőzzed. A páston kívül, a vívókra különösen jellemző az összetartás, a barátkozás, valamint a szellemes élcelődés. Talán ennek is köszönhető, hogy a vívósport olyan periódusokat is túl tudott élni, amit fentebb említettem. Mert azért mindig akadt egy olyan személyiség, aki ki tudta harcolni mindazon feltételeket, melyek nélkül nem lehet versenysportot űzni.

Így születtek meg a világbajnokaink. Számos nemzetközi versenydíjait hozták haza, öregbítvén ezzel is az ország hírnevét. Hosszú ez a lista.

Az idén 12. alkalommal tartották meg a Guráth Béla emlékversenyt, amelynek ez alkalommal több nevezetessége is volt.

Az eseményt felvezető beszédében Dr. Guráth Béla, (aki egyébként személyesen meghívott) többek között, miután köszöntötte a szíves vendéglátót, és a világbajnokokat (nőknek virágcsokrot adott át), és a küzdősport rajongóit, a következőket mondta:

„A nosztalgia mellett, célunk a jelenlegi kolozsvári vívóélet támogatása. Felébreszteni az idősebbet, a már nem versenyzőt, hogy álljon újra pástra, tanítsa, adjon tanácsot a kezdőknek. A vívás ugyanis egy taktikai és pszicho-taktikai küzdőfegyver. Ez valamikor úgy működött, hogy a kezdő Orbán Olgával vívott, pl. a francia tanárnője, Bartosné Lengyel Kati. Szántai János falhoz állította Geréb László Csabát, és véget nem érő konvencionális gyakorlatokat, végeztek.

De ez most nem működik. Hiányzik két vívó generáció! Ez az eredménye városunk félévszázados sportpolitikájának. Mert a vívás elit sport és a vívók – nemzetiségüktől, vallásuktól függetlenül, és itten a Hagibor csapatára gondolok – papok, büdös kapitalisták, jogászok stb. ivadékai a kommunista városvezetés szemében osztályellenség volt.

Támogatás hiányában, a legjobbakat a bukarestiek nagyon ügyesen elcsábították. Egyszerűen jobb megélhetési lehetőséget biztosítottak. Pénz nélkül nincs eredmény, eredmény nélkül pedig nincs pénz.

Ezt az ördögi kört kell áttörnünk, ezért vagyunk itt jelen, hogy segítséget nyújtsunk! Ez az én felhívásom és kérésem a kolozsvári vívók baráti köréhez.

A vívás költséges sport és az állandó, szükséges korszerűsítés, pl. az új elektronikus kijelzők beszerzése, folyamatosan megterheli a költségvetést. Az Apáczai Csere János utcai (a kétágú református templom mögötti) vívóterem jól fel van szerelve. Ezt azonban karban kell tartani, és a kezdő gyerekek számára is új felszerelést kell venni. A teljes felszerelés kb. 400 EUR. A német megvéteti a szülőkkel, akkor a gyerek (talán) biztos nem fogja olyan gyorsan (szeszélyes módon) abbahagyni a vívást, hiszen sok pénzébe került a papának meg a mamának. De ha kiderül, hogy tehetségtelen – és általában ezek a legszorgalmasabbak – akkor az edző kerül dilemma elé, hiszen ilyen költségek felvállalása mellett, hogyan tudná könnyű szívvel eltanácsolni a gyermeket?

A szülőket és a nagyszülőket szeretném meggyőzni arról, hogy a vívómester csemetéjükbe sok energiát fektet, hektoliternyi izzadságot, és ez nem a hideg veríték. A csemetétől és a szülőktől ezért elvárhatja, hogy kölcsönös legyen a támogatás: amikor például verseny van, a gyermek ki is álljon a pástra, erre a szülőnek is oda kell figyelnie! A verseny kell, eredmény kell, mert eredmény nélkül nincs támogatás, csak úgy kedvtelésből ez nem megy, túl drága ez a szép sport.

A kolozsvári vívósport felélesztéséhez új tervvel szeretnénk hozzájárulni. Ez abban áll, hogy teremtsük meg a jogi alapját egy, a vívást támogató bejegyzett társaságnak. Ez az év első negyedében különben meg is történt, a hatalmas bürokráciával megküzdve, sikerült egy non- profit egyesületet létrehozni, székházzal, elnökséggel. Mind a törvényszéken, mind a „fináncoknál” be vagyunk iktatva. Bankszámlánk is van és egy kevés pénzünk is: RON 900, EUR 80.”

Számomra határozottan nagy élmény volt újra, élőben találkozni az erdélyi vívó, de nemcsak, hanem más sportokat is űző, hajdani nagyságokkal, akik szereplésük következtében beírták nevüket a sportvilág nagyságai közé. A baráti, szinte családias hangulat igazolta, igazuk volt azoknak, amit az Európai Unióba belépett országok törvénykezése lehetővé tesz, a civil szféra tevékenységét annyira felerősíteni, hogy az, egy közösség akaratát meg tudja erősíteni. A non- profit egyesület neve négy nyelven a következő: L´association des amis de l´escrime de Cluj

Asociaţia prietenilor scrimei din Cluj

Kolozsvári vívók baráti társasága

Sikereikről és gondjaikról városunk újra kinevezett vezetőedzője, dr. Habala Péter-Pál nagyon világos és részletes leírást mondott el.

Dr. Uray Zoltán megemlékezett Kökössy Mihályról születésének 1oo-ik évfordulójáról, akinek mestere Schenker Ozorai Lajos volt. A szívből jövő emlékezésben beszélt arról is, hogy a Hintz György, Mezey Gyula, Kökössy Mihály összeállítású csapat 1941-ben a budapesti Honvéd csapatával vívtak Kolozsváron, 5- 4- re verve a vendégcsapatot.

Kökössy Mihály nem sokkal az olimpia után visszavonult a versenyvívástól. „Mi, vívótársai, barátai , a legnagyobb tisztelettel és szeretettel emlékezünk Kökössy Mihályra, aki a maga csendes, bölcs modorával, nemcsak vívásra, hanem emberségre, korrektségre, szerénységre és egymás megbecsülésére tanított minket.

Nem felejtjük elragyogó vívótechnikáját, nemzetközileg is elismert híres elővágásait, udvarias, korrekt vívómodorát, valamint igazi emberi és baráti hozzáállását a közügyekhez és kollegái szakmai és emberi problémáihoz”.

 

A 80-ik életévét betöltő Dr. Uray Zoltánt köszöntötte a hajdani vívótársa, a valamikori munkatársa a Rákkutató Intézetben, ma Marosvásárhelyen élő Nicolae Ghilezan. Román nyelven írott levelét Victos Poruţiu olvasta fel. A levélből kiderült, a hajdani vívó nemzedék egyik legtehetségesebb és legszorgalmasabb, ugyanakkor a jól felszerelt laboratóriummal rendelkező intézet, melynek Uray Zoltán sokáig vezetője volt, milyen komoly munkát fejtett ki annak érdekében, hogy a halálos kimenetelű betegség fájdalmait enyhítsék. A 81. életévét betöltött csapattárs, Orbán László többek között elmondta: „A tudományos munka eredményét több külföldi, hasonló intézet is elismerte, sőt ma dr. Uray Zoltán a Magyar Akadémia tagja”.

Dr. László Attila, Kolozsvár alpolgármestere, beszédében a jelenlevőknek jelezte, nem is tudják elképzelni, eredményeikkel, melyeket mind belföldön, mind nemzetközi téren elértek, milyen sok jót tettek városuk hírnevének öregbítéséért. Nem beszélve arról a példáról, melyet az utánuk következő nemzedékre hagytak.

A felejthetetlen találkozást Killényi András „Szabó Orbán Olga: A lány, aki meghódította a világot” című könyv bemutatójával zárták.

Dr. Guráth Béla, aki 1960-ban ifjúsági világbajnokságot nyert, és az egész rendezvény kiötlője és támogatója, a következő mondattal búcsúztatta a sporthoz közel álló társaságot: „Remélem, hogy jövőre, 2012. október 28-án, szombaton, újra találkozunk”.

Csomafáy Ferenc