Még vannak helyek magyar osztályokban

Akt.:
Illusztráció
Illusztráció
Bihar megyében még több mint nyolcszáz szabad hely van az előkészítő osztályokban, a magyar tannyelvű előkészítő osztályokba is várják még a gyerekeket.

 

Április 22-én lezárult az iskolai beiratkozási időszak első szakasza. Kéry Hajnal Bihar megyei főtanfelügyelő-helyettes szerkesztőségünkkel tudata, hogy az előkészítő osztályokba Bihar megyében a beiratkozási időszak első szakaszában 4882 érvényes kérvény érkezett. Hozzátette, hogy magyar tagozatos előkészítő osztályokba 1112 beiratkozási kérvényt regisztráltak, melyekből 990 kérvény a körzeti iskolákba, 122 pedig nem körzeti iskolákba érkezett. Kéry Hajnal azt is elárulta, hogy a szülők nyilatkozatai alapján kiderült, hogy 19 gyereket a körzeti iskolába iratnak be, ha nem sikerül bejuttatni abba az iskolába, ahová eredetileg íratták őket, míg 89 szülő semmiképp sem szeretné körzeti iskolába vinni gyermekét. A főtanfelügyelő-helyettes hozzátette, hogy az említetteken kívül a nagyváradi Szacsvay Imre, a margittai Horváth János, a székelyhídi Petőfi Sándor és az érmihályfalvi Zelk Zoltán iskolában ebben az évben indítottak egy-egy magyar tannyelvű step by step osztályt, melyekbe összesen 96 gyerek iratkozott be. A második beiratkozási fordulóban a Horváth János és a Zelk Zoltán iskolák step by step osztályaiba még be lehet iratkozni. Emellett a nagyváradi 11. számú iskolában indul egy magyar tannyelvű, Freinet módszer szerin működtetett osztály, ahova 13 gyereket írattak be szüleik. Kéry Hajnal elmondta azt is, hogy vannak olyan iskolák, ahová várják még a magyar gyerekeket, Nagyváradon például minden iskolában van még hely. A következő beiratkozási időszak május 8–17. között lesz.

Ügymenet

A beiratkozás első fordulójának lezárulta után, április 23-án megkezdődik a számítógépes helyosztó. Ezen a napon egy számítógépes program segítségével a körzeti iskolába beíratott gyerekek elhelyezését végzik el. Április 24-26 között azokat a beiratkozókat osztják szét, akiket nem a körzeti iskolákba írattak be szüleik, míg április 29-én azokat a gyerekeket helyezik el a körzeti iskolákban, akiket elő körben nem a körzeti iskolába írattak be szüleik. Ugyancsak 29-én függesztik ki az iskolákban és a tanfelügyelőség honlapján a beiratkozási listákat, illetve azt, hogy mely iskolákban hány szabad hely van még. Kéry Hajnal Bihar megyei főtanfelügyelő-helyettestől megtudtuk, hogy a magyar tannyelvű iskolákba és osztályokba is várják még a gyerekeket, főként a váradi Balcescu iskolában van még sok szabad hely a magyar tagozaton. Örömhír, hogy a szalacsi Balaskó Nándor iskolában két előkészítő magyar osztályt kell indítani, mert mindeddig már 39 gyereket írattak be az előkészítő osztályba. A főtanfelügyelő-helyettestől megtudtuk azt is, hogy az előkészítő osztálytól eltérően az első osztályba való beiratkozás nem elektronikusan történik, ezért erre vonatkozó összesített adat még nem áll a tanfelügyelőség rendelkezésére. A törvény értelmében egyébként kötelező előkészítő osztályba íratni azokat a gyerekeket, akik legkésőbb 2013. augusztus 31-ig betöltik hatodik életévüket. Azon gyerekek esetében, akik 2013. szeptember 1. – december 31. között töltik be hatodik életévüket, a szülők dönthetik el, hogy beíratják-e őket előkészítő osztályba, de ez esetben pszichológiai vizsgálatnak kell alávetni őket. Kötelezően az első osztályba kell beíratni azokat a gyerekeket, akik ez év augusztus 31-ig betöltik hetedik életévüket.

Pap István