Még nagyon hideg van a rogériuszi piacon

Még nagyon hideg van a rogériuszi piacon
Kedden délután kisebbfajta tüntetést szerveztek a felújított nagyváradi rogériuszi piac árusai, akik a nagy hideg, és a várható bérleti díjak miatt elégedetlenkedtek.

Az elégedetlenkedőkkel a helyszínen találkozott a piacot üzemeltető Közeterület-fenntartó (ADP) igazgatója, Liviu Andrica is. Az akcióban részt vevő árusok, és az általunk megszólaltatott piacosok egy része a hideg miatt panaszkodott. „Itt nagyon nagy a hideg, megfagy az áru” – mondta az egyik zöldség- és gyümölcsárus. A hideg a legkényesebb portékában, a virágokban tesz kárt a leghamarabb. Az egyik virágárus érdeklődésünkre válaszolva elmondta, hogy a piac területén semmivel sincs melegebb, és ha odakinn fagypont alá süllyed a levegő, a virágok vize megfagy. „Volt, aki egy hétig ki se jött árulni” – tette hozzá a virágárus, megemlítve a vízellátás problémáját is: „a virágnak mindig friss víz kell, és mi a piac végéből hordjuk a vizet vederszámra, mert csak hátul van víz. Itt volt egy csap, de azt elzárták, ki tudja mi okból. Mi minden nap cseréljük a vizet, és mivel nincs hova önteni, hát az utcára öntjük. Mintha nem is a 21. században lennénk” – mondta.

Veszteségek

Két további árus asszony is panaszkodott lapunknak, ők szintén azt állították, hogy a felújított piacon hidegebb van, mint a régi piacon. „Meleget nem adnak, megfagyunk a hidegben, tiszta betegség naponta nyolctól ötig ebben a hidegben állni. Mikor fogják megoldani a fűtést, amikor vége lesz a télnek? Addig megfagy az árunk, és ki fog kártalanítani minket?” – kérdezte egyikük felháborodva, majd elmondta azt is, hogy a nagy hideg miatt a vásárlók is elkerülik a rogériuszi piacot. „A vásárlók is azt mondják, hogy nem jönnek ide, mert hideg van, parkolóhely pedig nincs. Karácsony előtt történt, hogy két vásárló épp az asztalom előtt állt meg, és mikor az egyikük azt mondta, hogy venni kéne még krumplit, a másikuk azt mondta, menjenek egy szupermarketbe, mert nem bírja már ezt a hideget. A régi piacra a város minden pontjáról jöttek az emberek, most meg csak a környékbeliek járnak ide, éppen hogy csak túlélünk. Az emberek elmennek az igazi bevásárlóközpontokba, ahol élvezet vásárolni. Legalább ne dicsekednének az újságban, meg mindenhol azzal, hogy ez Románia észak-nyugati részének legmodernebb kereskedelmi központja. Ugyan kérem, ez nem más, mint egy nagy csarnok, ahol semmi nincs!” Mindegyik általunk megkérdezett árus azt mondja, hogy az asztalok bérleti díja nem nőtt, sőt egyikük megjegyezte, hogy az áfa csökkenése miatt csökkent is az ár, csakhogy azt hozzáteszik, hogy az asztalok mérete is kisebb. Vannak asztalok, amelyek egy méterrel rövidebbek, mint a régi piacon használt asztalok, vagyis a közterület-fenntartó kisebb helyért kér ugyanakkora bérleti díjat. Egyébként jellemző, hogy árusok csak név nélkül nyilatkoztak, ugyanis, mint mondták, félnek a megtorlástól, vagyis attól, hogy elveszik tőlük a helyüket.

A megoldás ígérete

A maga során Liviu Andrica vezérigazgató igyekezett megnyugtatni a kedélyeket. Elmondta, hogy a létesítmény felépítésére nyújtott uniós támogatás ennyire futotta, de a vállalat saját költségvetéséből befejezi az építkezést, vagyis bezárják a csarnok mind az öt bejáratát, a Sadoveanu utca felőli részen hőszigetelő PVC-ablakokat helyeznek fel, és a virágárus részt is lezárják annak érdekében, hogy optimális hőmérsékletet tudjanak biztosítani. Mint mondta ezekre a beruházásokra mintegy 450 ezer lejt fognak költeni, a munkálatokat hamarosan elkezdik.

Licit

A bérleti díjakra áttérve Liviu Andrica kifejtette, hogy minden árus, akinek a régi piacon volt helye, kapott helyet az új létesítményben, ugyanakkor az ADP ellenőrizte azt, hogy kik azok az árusok, akinek nincsenek rendben az irataik, és azok, akik nem maguk árusítanak, hanem bérbe adták az árusítóhelyet, ezeknek ugyanis nem jár hely az új létesítményben. Ebből az következik, hogy maradni fognak szabad helyek, amelyekre február 1-től árverést szervez az ADP, amelyen nem csak a most ott árusítók, hanem bárki részt vehet. A helyiségek kikiáltási ára négyzetméterenként 180 lej plusz áfa lesz, amit az árusok sokallnak, de mint Liviu Andrica elmondta, ennél olcsóbb kikiáltási árat nem szabhatnak meg. Elmondta, hogy tavaly már elárvereztek tíz helyiséget, amelyekért 180–390 lej közötti összeget fizettek a bérlők, „tehát mi nem vihetjük 180 lej alá a kikiáltási árat, ha a piac legalább ennyit kínál. Nem lenne normális, ha a város szubvencionálná a piacot, hiszen ez egy kereskedelmi vállalkozás, nem jótékonysági intézmény” – fogalmazott Andrica, aki végezetül hozzátette, hogy a liciten nyerteseknek nem lesz joguk bérbe adni az általuk elnyert árusító helyeket.

Pap István



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter