Még mindig irtják a csukákat

Még mindig irtják a csukákat
Mivel az időjárás továbbra is minimum barátságtalan, maradjunk még egy kicsit a csukánál és annak módszeres és embertelen irtásánál.

A múlt héten arról írtam, hogy a csuka bárhol lehet, ami igaz is, de nem azt jelenti, hogy biztosan van, és pláne nem azt, hogy meg is fogható. Nem hiszem, hogy nagy titkot árulok el akkor, amikor elmondom, hogy a csukát nem azért olyan nehéz megtalálni, mert bújócskában verhetetlen, hanem mert lassan, de biztosan minden vízből kipusztítjuk. Aki már az „átkosban” is pecázott, és vette a fáradságot, hogy elolvassa, mit mikor szabad megfogni, biztos észrevette, hogy a csuka semmilyen védelmet nem élvezett. Ez a „paradicsomi” állapot a ’90-es években is tartotta magát, bár egyre többen emeltek szót e kitűnő sporthal érdekében. Sajnos a törvény pozitív változása nem hozta magával a horgászember gondolkodásának ilyen irányú változását, sőt, azt mondanám, hogy az őszi vízpartokat járva az a benyomásom támadt, hogy a csukaügyet egyszer s mindenkorra le akarjuk zárni, úgy, hogy még emléke sem maradjon.

Időgépet indíts!

És nem holmi horgászellenes szövetség pusztítja (nem csak) a csukákat, hanem mi, azok, akik úgymond passzióból űzik a halakat. Hiába, vége lassan 2007-nek is, a pecások egy része még mindig a középkorban él, és úgy is viselkedik. Lehet, ezeknek az őse valami nagy földbirtokos volt, onnan örökölték azt a hitet, hogy a víz csakis az övék. Vagy valamilyen időutazás folytán kerültek ide? Ha így van, akkor remélem, minél hamarabb visszatérnek az ő korukba, mert félő, hogy hosszabb jelenlétük a környéken veszélybe sodorja az egész természetet.

Úgy hallottam, hogy egy jó fenékbe rúgással nagyon segíthetjük az időgép működését…

 

Ács Tibor