Még idén berendezkedhet az USL

Finomított már az RMDSZ-szel való együttműködéssel kapcsolatos, élesen elutasító retorikáján Antonescu PNL-vezér is. 20-án akár meglehet a parlament, majd a kormány is.

Leghamarabb december 20-án alakulhat meg az új parlament. A vasárnap megválasztott szenátorok és képviselők azon a napon gyűlhetnek össze hivatalosan először, mivel az előző törvényhozás mandátuma december 19-én jár le. Addig azonban sor kerülhet a miniszterelnök-jelölt felkérésére, aki összeállíthatja az új kabinetet. A kormánycsapatról a megalakuló parlamentnek kell majd szavaznia – ez azonban elemzők szerint csak formaság lehet, hiszen az USL ural mindent.

Tervek

Még nem tudni, hogy valóban Victor Pontát kéri-e fel az államfő az újabb kormány vezetésére is, viszont Ponta már nagyon készül erre. Ezt mutatja az is, hogy már bejelentette, milyen kormánystruktúrát tervez. Összesen 22 miniszteri posztot szeretne, ebben lesznek tárcanélküliek is. Ugyanakkor azt tervezi, hogy olyan minisztériumokat hoz létre, amelyeknek pontos megfelelőik vannak az Európai Bizottság struktúrájában. Mint mondta, ez csak az ő elképzelése, még megbeszélésre szorul ez az USL-ben. Hozzátette, hogy december 21. környékén készen tud lenni a kormánycsapattal és a programmal is, és adott esetben akkor a parlament elé állhat, beiktatási voksot kérve. Hangsúlyozta továbbá, hogy változatlanul témának tartja az ország fejlesztési régiókra való osztását, ezek a régiók átveszik majd a megyék feladatait – de továbbra sem hajlandóak a nemzetiségi kritériumot alapul venni a régiók kialakításakor.

Időközben tartanak az egyeztetések az USL és az RMDSZ együttműködéséről. Ponta szerint nincs formális döntés egyelőre a kooperációról. Finomított közben retorikáján Crin Antonescu PNL-vezér, aki az USL eme tagpártjának részéről élesen ellenezte az RMDSZ-szel való együttműködést. Immár azt mondta: fenntartja kritikus meglátásait az utóbbi tömörüléssel szemben, de úgy véli, szükséges tárgyalni a tömörüléssel, függetlenül attól, hogy hány százalékot ért el végül az USL. Egyébként Ponta még megjegyezte: nekik várhatóan egyedül is meglesz az alkotmányozó többségük.

Szeghalmi Örs

Címkék: ,