Még hetek vannak hátra Angelina Jolie szüléséig

Valószínűleg még hetek vannak hátra a szülésig Angelina Jolie-nak – közölte a színésznő nizzai kezelőorvosa. Dr. Michel Sussmann egy sajtótájékoztatón elmondta: a 32 éves kismama jól van, és várhatóan a következő hetekben világra hozza ikreit- olvasható a BBC brit közszolgálati médium honlapján.

Az orvos hangsúlyozta: a színésznőt megfigyelésre szállították be a Lenval Kórházba a hét elején, és nem azért, mert bármiféle “orvosi vészhelyzet” állt volna fenn. Dr. Sussmann szerint a sztár kórházi tartózkodása teljesen normális a terhességnek ebben a szakaszában, ha a páciens korábban császármetszéssel hozta világra a gyermekét.

Az orvos egyszersmind visszautasította azokat a médiajelentéseket, amelyek szerint a kórház teljes ötödik emeletét lezárták volna, hogy ott a színésznő, és a gyermekek apja, Brad Pitt, valamint testőreik tartózkodhassanak. “Jolie ugyanolyan páciens, mint bárki más” – fogalmazott a doktor.

Angelina Jolie-nak és Brad Pittnek már van egy közös kislányuk, Shiloh Nouvel Jolie-Pitt, aki Namíbiában született 2006-ban. De három másik, örökbefogadott gyerek is gyarapítja családjukat, a kambodzsai Maddox, az etiópiai Zahara és a vietnámi Pax.