Még egyszer szólok Eminescuról

Legutóbbi, e rovatban megjelent írásom – amelyben Wass Albertet hasonlítottam össze Eminescuval, elítélve azt, hogy míg az előbbi ellen hangulatkeltést folytatnak egyes tanárok, addig az utóbbit ugyanazok a tanárok „ünnepeltetik” – nem várt indulatokat korbácsolt fel.

Úgy látszik, a kritikát nagyon nehezen viselik bizonyos körökben. Pontosabban szólva Wass Albertet lehet háborús bűnösnek nevezni, lehet becsmérelni, szobrait eltüntetni, de ha valaki nem borul le Mihai Eminescu „nagysága” előtt, az már főbűnt követ el.

Amit a múltkori írásomból kihagytam – nem akarva a tisztelt olvasókat adatokkal fárasztani – a tisztánlátás kedvéért, most be kell pótolnom. Magyarként – teljesen alaptalanul! – mondhatják rám, hogy a többségi társadalmat bántom azáltal, hogy Eminescut kritizálom, de akkor mit mondanak azokra a román szerzőkre, akik sokkal erőteljesebben mondják el negatív véleményüket Eminescuról, mint én tettem. Eminescuról mint a vasgárdista szellem elődjéről ír Constantin Papanace munkájában. Virgil Nemoianu irodalomtörténész így ír 1990-ben Eminescuról: „nem Romániában, ahol egyenlőre még nincs rá lehetőség, hanem a Nyugaton élő román értelmiség körében örvendetes folyamat figyelhető meg: távolodás, sőt elszakadás Eminescu ideológiai örökségétől… A radikális, utópista, legionárus mozgalom egyik alapkövét az emineszcianizmus politikai öröksége alkotta.”

1998-ban bontakozott ki nagy vihar a Dilema című folyóiratban. A folyóirat 265., Eminescuról szóló számában, román írók, irodalomkritikusok határolódtak el, nemcsak Eminescu ideológiai örökségétől, de irodalmi munkásságától is! Nicolae Manolescu, az említett folyóiratban közölt tanulmánya szerint, a diákokon kívül, akiknek unalmas tananyag Eminescu munkássága, csupán néhány irodalomkritikus olvas ma még Eminescut. Az említett lapban közölt esszéket több fiatal költő és író is (Cezar Paul Badescu, T. O. Bobe, Mircea Cartarescu stb.), mindannyian Eminescut kritizálva. Meg is kapták a magukét kritikájukért. L.T. Lazar írja az Eminescu nagyságát kétségbe vonókról: „zsidó szabadkőművesek lakájai, akiket ideje lenne figyelmeztetni, hogy az erkölcsbíróságok mellett kivégzőosztagok is fognak működni” (jellemző ez a hozzáállás, akár Eminescu!). Az Eminescu körül zajló vitáról Daniel Cristea-Enache ír Cazul Eminescu című tanulmányában (Adevarul literar si artistic, 2000., 501, 502, 503-as számok.) Livius Ciocarlie szerint az Eminescu körül kialakult mítoszteremtés a frusztráció, a bűntudat, a kisebbrendűségi komplexus terméke. A szerző szerint Romániában nagyon erős az Európa-komplexus, ezért kell mindenáron Eminescut egyetemes európai nagyságként bemutatni (Livius Ciocarlie: Eminescu, sau despre poet si mit, Romania literare, 2000. 16. szám).

Nem szeretném tovább taglalni az Eminescuról szóló, a költő ideológiáját, gyakran költészetét is elítélő román álláspontokat (az interneten megtalálható egy részük, akár az idézett művek és szerzőik). Még igen bő a választék, ahonnan lehetne Eminescu munkásságát megkérdőjelező szerzőket, tanulmányokat idézni, akiket érdekel nézzenek utánna. Engem nem érdekel sem Eminescu, sem a róla írt kritikák! Én Wass Albert műveit olvasom!

Nagy József Barna, Nagyvárad