Meg akarták ölni az orosz szektavezért?

Meg akarták ölni az orosz szektavezért?
Tisztázatlan körülmények között koponyasérüléseket szenvedett Pjotr Kuznyecov, a Penza melletti világvége-szekta alapítója – jelentették pénteken moszkvai lapok kiküldött tudósítói.

   Kuznyecovot betört fejjel találták meg a neki és tíz hívének otthont adó imaház melletti gazdasági épületben szerda késő este. A helyiek szerint Vitalij Nyedogont, a barlangból mostanában előbújó szaktatagok másik csoportjának vezérét kell gyanúsítani, mivel a két férfi között éles hatalmi harc zajlott.
    A rendőrség szerint azonban Nyedogon nem jön számításba tettesként, mivel akárcsak az imaházat, az ő házát is őrzik, s észrevétlenül senki nem mehetett ki. Nyedogon a második csoporttal jött elő a barlangból, amelyben a szektatagok november eleje óta várták a Kuznyecov által májusra jósolt világvégét, s társaival saját házába vonult el.
    Felmerült, hogy az imaházban élő nők akarták kioltani Kuznyecov életét. Az épületet őrző rendőrök ugyanis hallották, amint a tíz asszony szidta a vezért, hogy nemigen látják az általa jósolt világvége jeleit, pedig mostanra az apokalipszis előjeleként üstökösnek kellett volna megjelennie az égen.
    A nyomozók csütörtökön úgy vélték: Kuznyecov végezni akart magával, és ehhez fejét egy fadarabba verdeste, mert csalódott saját tanításában. Mivel ő sem látta a maga jósolta előjeleket, még át is helyezte a világvége időpontját májusról júniusra, azzal, hogy eltévesztette a számításokat.
    Az imaház lakói furcsán viselkednek: elő sem jöttek, amikor a mentőautó elvitte vezérüket, de napközben felélénkültek: kijöttek az udvarra, s kiszaladt a 21 hónapos Lena Babisevics és 14 éves nővére is: ők is a barlangban voltak szüleikkel, az apjuk még ott is van. A pár fehéroroszországi otthonában két gyereket, egy 17 éves lányt és egy 15 éves fiút hagyott hátra.
    A beázott és többször beomlott barlangban még 11 felnőtt tartózkodik: őket igyekeznek meggyőzni, hogy jöjjenek már elő, de egyelőre minden igyekezet hiábavaló: csütörtökön még legalább 3-4 napig ott akartak maradni.
    A tudósításokból nyilvánvaló, hogy a Penza közelében lévő kis faluban teljesen felfordult a világ: a helyszínen van sok fontos ember, rendőrök, katonák, mentők, a rendkívüli helyzetek minisztériumának szakemberei, és persze sok újságíró, s minden kósza hír hallatára mindenki rohanni kezd.
    Nem véletlen, hogy a helybeliek már fenyegetőznek: a szektásokat vigyék el onnan, vagy rájuk gyújtják a házaikat.