2012.02.10 15:12; Frissítve: 2012.02.10 15:12


Meccs után kezdődhet a per?

Meccs után kezdődhet a per?
Nem tántorít elképzeléseitől a Szatmárnémeti Városi Sportklub vezetősége: amennyiben Cristina Ciocan és Chrissy Givens játszani fog szombaton 12 órától a CSM Târgovişte mezében a házigazda VSK elleni női kosárlabda bajnoki mérkőzésen, akkor peres útra terelődik a „nemzet ügye”.

A két kosaras ebben az idényben már többször is játszott a VSK ellen: a CSM színeiben a bajnokság őszi idényében és a Román Kupa viadalokban, majd az Aradi ICIM mezét öltötték magukra a Női Közép–Európa Liga elődöntőjében, szombaton pedig ismét a Târgoviştét képviselve szeretnének megmérkőzni a szatmáriak ellen. A dâmboviţaiak és az aradiak állítják, megtalálták a törvényes módját arra, hogy a két játékos ide–oda vándorolhasson a klubvezetők kedve szerint (illetve a Román Kosárlabda Szövetség, a FRB támogatásával), viszont VSK vezetősége mindezt nem nézi tétlenül. „Ha játszani fognak szombaton, akkor bepereljük a román szövetséget, panaszt nyújtunk be a nemzetközi föderációnak is, illetve megfellebbezzük a mérkőzést, mivel szerintünk Ciocan és Givens jogtalanul került vissza a Târgoviştéhoz” – jelentette ki Fógel László, a VSK elnöke.

A szombati bajnoki ellenfél vezetősége már bejelentette: Ciocan és Givens játszani fog. „Velük, vagy nélkülük a pályán, a szatmári lányoknak küzdeni kell. Jó lenne begyűjteni a két pontot. Ki–ki mérkőzés lesz, de reméljük, hogy a szatmári szurkolok zsúfoltságig megtöltik majd a sportterem lelátóját, és hatodik játékosként győzelemre segítik a lányokat” – tette hozzá Fógel, bízva abban, hogy a hazai drukkerek „pokoli” hangulatot fognak teremteni az Ady Endre utcai LPS–teremben.

Úgy tűnik, a FRB is átérzi a meccs súlyát, és két, nemzetközi (FIBA) játékvezetői engedéllyel rendelkező bírót, a buzăui Laurenţiu Grigoraşt és a temesvári Alin Faurt delegálta a meccsre, míg megfigyelőként a nagyváradi Radu Vaidát küldik szombatra.

Mint ismeretes, Dan Fleşeriu edző játékoskeretéből ma biztosan hiányozni fog az alsó állkapocs műtéten átesett Ane Marie Părău, míg a térdszalag–húzódással bajlódó Claudia Pop játéka kérdéses.


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK ERDON Helyi sport hírek
II. Liga: 1–5-ről „indul” a Bihar FC
A labdarúgó másodosztály 29. fordulójának mérkőzéseit rendezik a hét végén. Ennek keretében ma délután a [...] tovább »
Az Oţelul az ellenfél
A manchesteri ifjúsági labdarúgó tornáról hazaérkező Liberty legénysége máris a romániai országos [...] tovább »
Izgalmas mérkőzésre van kilátás Hegyközpályiban
A labdarúgó Team Sport Megyei első osztályú (IV. Liga) labdarúgó-bajnokság 28. fordulójának műsora. tovább »
Arany- és ezüstérem
A nagyváradi Dacro Gym (edző: Dacian Reştea; koreográfus: Alexandra Ile) versenyzői is részt vettek a [...] tovább »
Jövő!
A Nagyváradi Viitorul (edzők: Dorin Mudura és Sorin Toma) labdarúgóklub 2003-ban született gyerekek alkotta [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés