Maximum 10 ezer euró lakásra

Maximum 10 ezer euró lakásra
Szatmárnémeti – Lakásépítési hozzájárulásról gondoskodik az a kormányhatározat, amely a négyzetméterenkénti ár 20%–át fedezné azoknak, akik igénylik azt.

Saját otthon építésében segít az 51/2006–os sürgősségi kormányrendelet értelmében nemrégiben útjára indított országos program. Igaz, azóta már több módosításon is átesett a kormányrendelet, de alapjaiban minden maradt a régiben. A jelenlegi program segítséget nyújt azoknak a 35 év alatti fiatal házasoknak, akik eddig még nem rendelkeztek saját lakással, azonban a közeljövőben szeretnének építeni egy saját otthont. Az állami támogatás az építendő magánház négyzetméterenkénti mintegy 20%–át fedezi, amely nem lehet több mint 10 ezer euró.

 

Fedél nélkül

A programba belefoglalták még azokat a családokat is, amelyek természeti csapások következtében fedél nélkül maradtak. Segítségben részesülnek továbbá azok a személyek is, akiknek ugyan van lakásuk, azonban a hatóságok veszélyeztetetté nyilvánították azt a területet, amin állnak — földcsuszamlás, árvíz vagy földrengés eshetősége miatt, ezért kilakoltatták őket. A szükséges iratokkal először a polgármesteri hivatalnál kell jelentkezniük az érdekelteknek, és csak ezután folyamodhatnak kölcsönért a bankokhoz. A támogatásként odaítélt összeg a kormányrendelet értelmében változhat az építkezési anyagok árának módosulásának függvényében.

 

Gugulya–Hégető Lóránd

 



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter