Mátyás király nyomában

Mátyás királyról és környezetéről, valamint családjáról tanultak
Mátyás királyról és környezetéről, valamint családjáról tanultak
Mátyás király születésének 575. és trónra lépésének 560. évfordulója alkalmából Szentjobbon három napos rendezvényt szerveztünk azzal a céllal, hogy az itt élő gyerekeknek alkalmat biztosítsunk alaposabban megismerni híres királyunk életét, történelmi személyiségét.

Mészáros Franciska, a rendezvény egyik aktív résztvevője a következőképpen nyilatkozott ezen rendezvényről: „Ez a pár nap nagyon jó és szórakoztató volt a kikapcsolódni vágyó gyerekeknek, fiataloknak. Itt amellett, hogy tanultunk és játszottunk, még kirándulni is elvittek minket. Az első nap Mátyás királyról és környezetéről, valamint családjáról tanultunk. A második nap eljátszottuk a Mátyás király mesék pár történetét. Nagyszerű volt, hogy mi alakítottuk a szereplőket és készítettük el a jelmezeket. A harmadik napon elmentünk Kolozsvárra, ahol megnéztük Mátyás király szülőházát és a vele kapcsolatos helyszíneket. Ez a három nap egy jó élmény volt számomra, és örülök, hogy nem hagytam ki.”

A megemlékezés nagyszerűen sikerült. A legkisebb gyerektől a fiatalokig, mindenki megjegyzett valamit nagy királyunk életéből, tetteiből. Hálásak vagyunk a szentjobbi Szent István Központnak, hogy helyszínt biztosított a rendezvény részére. Nagyon szépen köszönjük az RMDSZ és a Communitas Alapítvány Művelődési Szaktestületének, hogy támogatásával lehetővé tette ezen rendezvény kivitelezését.

Kertész Magda, Szerafina nővér