Matei Vișniec: a színház a reményt jelenti

A Szigligeti Színház író-olvasó találkozót szervezett a drámaíróval és a Napnyugat expressz rendezőjével, Zakariás Zalánnal
A Szigligeti Színház író-olvasó találkozót szervezett a drámaíróval és a Napnyugat expressz rendezőjével, Zakariás Zalánnal
A kortárs román és francia drámairodalom kiemelkedő képviselője, Matei Vișniec volt Nagyvárad vendége, ahol magyar nyelvű ősbemutatóként került színpadra Napnyugat expressz című darabja. Vișniec mára a világon a legtöbbet játszott és legtöbbet fordított román drámaíró.


Az 1956-ban a romániai Radócon (Rădăuți) született Matei Vișniec idehaza számos költeménnyel jelentkezett, de már ekkor írt drámákat is, amelyeket azonban nem mutattak be. A szerző 1987-ben hagyta el a kommunista Romániát, Franciaországban kért és kapott politikai menedékjogot, később a francia állampolgárságot is megkapta. Vișniec 1990-től újságíróként dolgozik, emellett folytatja írói, drámaírói munkásságát. Franciaországban darabjait franciául kezdte írni, amelyeket ő maga fordított románra. Drámaírói karrierje ekkortól vesz hatalmas lendületet, ma már ő a világon a legtöbbet játszott és legtöbbet fordított román drámaíró.

Illusztris vendég

A világhírű szerző két okból tartózkodott az elmúlt hétvégén Nagyváradon. Pénteken este magyar nyelvű ősbemutatóként vitte színpadra a Szigligeti Színház Zakariás Zalán rendezésében a Napnyugat expressz című művét, egy nappal később, szombaton pedig A Nyugat utolsó napjai (Ultimele zile ale Occidentului) című legújabb kötetét mutatták be a Humanitas könyvesboltban. A péntek esti bemutató előtt a Szigligeti Színház író-olvasó találkozót szervezett a drámaíróval és a Napnyugat expressz rendezőjével, Zakariás Zalánnal. A színház páholyelőcsarnokában szép számban megjelent érdeklődők előtt szervezett eseményen a színház munkatársa Nagy Orsolya kérdezte az alkotókat.

Egy kapcsolat kezdete

A szerző és rendező kapcsolatának kezdetére vonatkozó kérdésre válaszolva Matei Vișniec elmondta, hogy ő vitát kíván generálni a darabjaival, azt szereti, amikor a nézőt felkavarja az előadás. Elárulta, hogy ő akkor figyelt fel Zakariás Zalánra, amikor a fiatal rendező éppen egy ilyen felkavaró előadást vitt színre az ő egyik darabjából. Zakariás Zalán úgy idézte fel kettejük kapcsolatának a kezdetét, hogy több évvel ezelőtt megrendezte Vișniec És a csellóval mi legyen? című darabját, majd jött egy e-mail egy Matei Vișniec nevet tartalmazó e-malicímről, amelyben a feladó gratulált neki a rendezésért. „Azt gondoltam, hogy valaki csak viccel velem, hiszen hogyan is írt volna nekem e-mailt Matei Vișniec?! Nem is válaszoltam a levélre” – idézte fel Zakariás Zalán. Aztán két évvel ezelőtt, amikor hivatalosan is felvették egymással a kapcsolatot, kiderült, hogy az ominózus e-mailt valóban Vișniec írta neki.

Problémák és dilemmák

A beszélgetés során Matei Vișniec elmondta, hogy újságíróként – évtizedek óta a Radio France International munkatársa – nap, mint nap találkozik a világ problémáival, az emberi ostobasággal, és időnként mély benyomást tesznek rá az aktualitás drámái, de mindezeket a problémákat nem tudja közvetlenül átültetni drámákba. Mint mondta: „míg a problémákra vannak megoldások, addig a dilemmára nincsenek, és én mindig dilemmákat akarok megragadni a drámáimban”. Ebben rejlik az irodalom fontossága is, folytatta, mert vannak dolgok, amelyeket egész egyszerűen nem tudunk megérteni, ha az irodalom nem dolgozná fel azokat a dolgokat, jelenségeket. Matei Vișniec ebből a megfontolásból is fontosnak tartja azt, hogy drámái ne csak előadásként, hanem önálló irodalmi szövegként is megállják a helyüket.

A színház szerepei

Vișniec elárulta azt is, hogy benne két személyiség találkozik: van egyfelől a zsurnaliszta, aki folyamatosan az ostoba, elszomorító, reménytelen helyzetekkel szembesül, másfelől ott van benne az író, ez az élénk színházi ember, aki azt mondja az újságírónak: »Ne add fel a reményt, vannak megoldások!« Vișniec szerin „a színház a reményt jelenti. Arra vagyunk teremtve, hogy szeressünk. Az én meggyőződésem az, hogy a színház segít annak tudatosításában, hogy van egy magasabb rendű célkitűzésünk A színház az a hely, ahol az életnek magasabb értelmet adunk” – fogalmazta meg művészi, emberi ars poeticáját. Az író számára a színház emellett az európai identitás kifejeződése is, hiszen, mint elmondta, a színháznak az általunk ismert formáját Európa exportálta a világba, ami egy olyan identitásképző tényező, hogy már ennyi is elég kellene legyen ahhoz, hogy higgyünk Európában.

Kétnyelvűség

A szerző beszélt a kétnyelvűségről is. Elmondta, hogy számára Franciaország eleve nem volt idegen világ, aránylag könnyen be tudott illeszkedni a francia társadalomba és át tudott állni francia nyelvre. Emil Ciorant idézve elmondta: „a francia nyelv olyan mint egy kényszerzubbony. Ha franciául írsz, már előre tudnod kell, mit akarsz leírni”. Mint elárulta, ezért kezdett el intenzívebben foglalkozni a színházzal Franciaországban, mert ott túlságosan racionális, letisztult színházat csinálnak, és ős ennél sokkal jobban szereti az ösztönszerű, zsigeri kelet-európai színházat, és szerencséje volt, hogy sok olyan rendezővel találkozott, akik megvalósították az ő színházi elképzeléseit. Mindazonáltal „Franciaország az én apaországom” – jegyezte meg Vișniec, majd kifejtette, hogy a francia nyelv kezd teret veszíteni az angol nyelvvel szemben, de az ország kulturális presztízse még megmaradt, köszönhetően többek között annak is, hogy Európa általában még ellenáll a szórakoztatás, a televízió mérgezésének, illetve azért, mert vannak művészek, akik még ellenállnak a kommersz világ csábításának.

Új Európa

Végezetül arra a kérdésre keresett magyarázatot, hogy az emberek miért hagyják el manapság is a hazájukat. „Számomra az elmenetelnek csak akkor van értelme, ha vissza is jövök” – fogalmazta meg ezzel kapcsolatos gondolatát Vișniec, aki szerint az egyre nagyobb mértékű elvándorlás egyrészt a globalizálódó világ hatása, másrészt annak tudható be, hogy Európa ultraliberális lett, amelyben már túlságosan nagy a verseny. „Az emberek már nem hisznek azoknak a pártoknak, amelyek ezt az ultraliberális Európát létrehozták. Most egy átszervezés zajlik, enélkül Európa össze fog omlani” – fogalmazott Vișniec. Kiemelte, hogy Európa az egyetlen olyan életképes projekt, amelyet érdemes a csábítónak tűnő utópiák ellenében felmutatni, annak ellenére, hogy a demokrácia nem nyűgözi le olyan mértékben az embereket, mint a totalitarizmus. Talán ez a magyarázata annak, hogy manapság a bohócok kezdik átvenni a hatalmat a demokráciákban. Ilyen bohóc Donald Trump, Matteo Salvini és ilyen volt Silvio Berlusconi, vélekedett Vișniek, majd hozzátette: „Nem kell hagyjuk, hogy a bohócok átvegyék a hatalmat”.

Pap István