ERDON Helyi hírek

2007.11.19. 17:47

Presbiteri konferencia, kampány felhanggal

<p>Bihar megye – Szalacson tartotta presbiteri konferenciáját az Érmelléki Református Egyházmegye vasárnap délután. Előadást tartott dr. Tóth János, a Magyar Presbiteri Szövetség Békés megyei elnöke.</p>

A szalacsi református templomba az Érmellék, illetve az Érmelléki Egyházmegye minden részéből érkeztek résztvevők a konferenciára. Igét Tőkés László püspök hirdetett a János evangéliumából vett részlet alapján: „Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól.” Nagy felelősség van a presbitereken manapság, amikor nem válogathatunk a nekünk tetsző vagy nem tetsző, az emberséget próbára tevő dolgok között, és amikor cselekvőkre, szolgálattevőkre van szükség, mondta a püspök.

Politizálni, vagy nem?

Botos András vendéglátó lelkész köszöntő szavai után Tőkés László az úrasztalától folytatta, immár kampánybeszéddel, tekintettel arra, hogy egyéb teendői miatt el kellett utazzon, és nem vehetett részt a későbbi kampánygyűlésen. Némelyek szerint nem helyénvaló egyházi embernek politizálni, emlékeztetett a püspök, majd Márton Áron, Ravasz László, Mindszenty József, és Sass Kálmán példáját említette ellenérvként. Nem a fizetésért, és nem a dicsőségért - hiszen nagyobb dicsőség nem érhet, mint 89-ben - akarom képviselni a magyarság ügyét, köntörfalazás nélkül; ezért kérem, hogy támogassanak, fogalmazott Tőkés László. A helyi kórus szolgálata után Nagy Sándor, az egyházmegyei, majd László Kálmán, az egyházkerületi presbiteri szövetség elnökei mondtak köszöntőt, utánuk Tóth János, a Magyar Presbiteri Szövetség Békés megyei elnöke tartott előadást Mit jelent református presbiternek lenni a XXI. században? címmel.

Nyomtatásban is megjelentetik

Az előadás anyagát, közkívánatra, nyomtatásban is megjelentetik, hogy minden érdekelt számára hozzáférhető legyen. Az összejövetelen jelen volt Lezsák Sándor, a magyarországi Országgyűlés alelnöke, aki Tőkés László mellett kampányolva kijelentette: a Kárpát medencei magyarságnak szüksége van arra, hogy a püspök EU-képviselő legyen. Végezetül Gellért Gyula, az egyházmegye esperese tartott áhitatot.

Rencz Csaba

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!