Másodfokon is érvénytelenítették a magyar himnusz énekléséért kirótt bírságot

Másodfokon is érvénytelenítették a magyar himnusz énekléséért kirótt bírságot
A Kovászna megyei törvényszék elutasította kedden a prefektus fellebbezését, és másodfokon is érvénytelenítette a magyar himnusz éneklése miatt kiszabott bírságot.

Az ítéletnek a törvényszék honlapján közölt kivonata szerint a törvényszék megalapozatlannak tartotta a kormány helyi képviselőjének a fellebbezését, és érvényben hagyta az alapfokú ítéletet.
Az ötezer lejes bírságot azért rótta ki a prefektus hivatali elődje, mert a Magyar Polgári Párt (MPP) által szervezett tavalyi sepsiszentgyörgyi trianoni megemlékezés végén az összegyűltek elénekelték a magyar himnuszt.
Az alapfokon ítélkező sepsiszentgyörgyi bíróság április elején három ponton is elfogadta az MPP érveit, és semmisnek nyilvánította a büntetést kirovó jegyzőkönyvet.
Kulcsár Terza József, az MPP Kovászna megyei szervezetének elnöke az MTI-nek elmondta, hogy az ítélet jogerős, nem lehet ellene fellebbezni. Ez az információ – a megszokottól eltérően – nem került be az ítélet interneten közzétett kivonatába.
A politikus köszönetet mondott az erdélyi magyar pártoknak, civil szervezeteknek, amelyek mind az MPP mellett voltak a pereskedés során. Megjegyezte: a himnusz védelmében az egész magyar közösség egységesen lépett fel.
Kulcsár Terza József hozzátette, egy bírósági ügyben elméletileg ennek nem lenne jelentősége, de Székelyföldön sajnos hozzá kellett szokniuk ahhoz, hogy a magyar közösség jogainak nem mindig sikerül érvényt szerezni a bíróságon.
A törvényszék által is megerősített alapfokú ítéletben a bíróság megállapította egyfelől, hogy a jegyzőkönyvet nem a megfelelő jogi személyre állították ki. A trianoni megemlékezést az MPP városi szervezete tartotta, a büntetést viszont a megyei szervezetre rótták ki.
A bíróság annak a kormányhatározatnak a törvényességét is vitatta, amely alapján a prefektus a bírságot kirótta. A kormányhatározat ugyanis a román nemzeti jelképek használatára vonatkozó törvény végrehajtási utasításait tartalmazza. A törvényben pedig nincsen semmilyen megkötés más államok himnuszának az éneklésével kapcsolatban.
Az ítélet azt is kimondta, hogy jogi személy nem énekelhet himnuszt, így nem is bírságolható ezért. A törvényszék szerint egy tömegrendezvényt szervező jogi személy ellen csak akkor szabható ki büntetés, ha nem teljesíti a rendezvényszervezés kötelező feltételeit.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter