Márton Evelin: a saját életét írja

Márton Evelin: a saját életét írja
Nagyvárad- Péntek este rendhagyó Törzsasztal helyszíne volt az Illyés Gyula könyvesbolt: Szűcs László újságíró beszélgetett Márton Evelin kolozsvári íróval a Szalamandrák éjszakái című kötetről.


A Látó-nívódíjas Márton Evelin 1980-ban született Kolozsváron, a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen végzett történelem-művészettörténet szakon. Több mint tíz évig Bukarestben dolgozott, majd visszaköltözött szülővárosába. A Román Rádió magyar szerkesztőségének munkatársa, korábbi kötetei: Bonjour Leibowitz, Macskaméz, Papír.

A péntek esti rendezvényen megjelenteket házigazdai minőségében Králik Lóránd köszöntötte, majd Szűcs László újságíró, főszerkesztő faggatta a vendéget. Márton Evelin egyebek mellett azt vallotta magáról: noha amikor 2008-ban megjelent az első könyve, már három éve a bukaresti rádió szerkesztőségének tagja volt, mégis úgy érzi, hogy előbb volt író, mint szerkesztő-riporter. Amúgy pedig megpróbálja összehangolni a kettőt, igyekszik az irodalmi témákra is odafigyelni, illetve tulajdonképpen segítségére volt a rádiós szakma, hiszen hírszerkesztőként be kellett tartson bizonyos határidőket, és ez jól jött neki az írásnál is. Régebben ugyanis hajlott rá, hogy terjengősebben írjon, most azonban tömörít- magyarázta. Megjegyezte: mindig is fontos volt számára a saját élményanyag, így tulajdonképpen a saját életét írja, „ami volt, van, és lehetne”. Szeret utazni, és általában ezt is feldolgozza, ugyanakkor pedig néha kényelmetlen számára, amikor teljesen azonosítják őt a főhőssel, ilyenkor azért felhívja arra a figyelmet, hogy a fikció és a valóság keveredik.

Tanzánia

Mivel a Szalamandrák éjszakái egyik helyszíne Tanzánia, Márton Evelin ottani utazásáról is mesélt. Kifejtette: gyermekkori álma volt, hogy eljusson Afrikába, de nem egy szokványos szafari keretében. Egyszer aztán úgy adódott, hogy ornitológus barátai kint voltak egy konferencián, szóltak nekik, s egy féléves szervezést követően férjével és három biológussal elmentek sátorozni a fekete kontinensre. A párja fotózott, ő meg sok mindent észrevett, s kérdezgetett, hogy mit lát. Eljutottak például egy valamikori malária kutatóközpontba, kísérleti laborba, ahol meglepetésükre most könyvtár működik, és internet hozzáférés is van. Megjegyezte: egy postahivatalt is találtak, s bár kételkedett benne, az általa feladott képeslapot az itteni ismerőse hamarabb megkapta, minthogy ő hazaérkezett volna. Arra is kitért: az ott élő törzsek nyitottak, kedvesek, érdeklődőek. A maszájok valójában nem élnek a skanzenben, hanem csak a turisták kedvéért tartanak bemutatókat, egyébként folyamatosan járkálnak, vándorolnak.

Márton Evelin később arról is szólt: általában úgy mutatkozik be, hogy romániai, és nem azt mondja, hogy erdélyi, mert megítélésében az egész ország azé, aki benne él, persze ha úgymond a birtokába tudja venni. Hozzátette: mindig is érdekelték a románok, valamint az itt élő kisebbségek, és nem tartja az anyaországnak Magyarországot. Arról is beszélt: nem híve a hasonlítgatásoknak, és különösebben nem törődik azzal, hogy írónak vagy írónőnek nevezik. Szeret furcsa neveket adni hőseinek, így építi fel magában az alakjukat, talán amiatt, mert ezzel is jelezni akarja: bárki lehet bárki, mégis a szereplői különleges emberek, akik valamit képviselnek, vagyis „ők ők”.

Ciucur Losonczi Antonius



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter