Marosvásárhelyi iskolaügy – Az Igazságszolgáltatási Felügyelet nem látja törvénytelennek a szülők kihallgatását

Marosvásárhelyi iskolaügy – Az Igazságszolgáltatási Felügyelet nem látja törvénytelennek a szülők kihallgatását
A romániai Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) keretében működő Igazságszolgáltatási Felügyelet nem tartja törvénytelennek, hogy a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium létrehozása ügyében vizsgálódó ügyész az iskolában tanuló gyermekek szüleit is kihallgatja.

A bírák és ügyészek munkáját vizsgáló felügyeletet az ügyészek és bírák szakmai testületeként működő Legfelsőbb Bírói Tanács bízta meg a marosvásárhelyi iskolaügyben folytatott ügyészségi eljárás törvényességének az ellenőrzésével a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) és a gimnázium vezetőségének panasza nyomán.
A felügyelet válaszát az RMDSZ juttatta el az MTI-hez.
Ebben a felügyelet közölte: a szülők beidézése révén tájékoztatni kívánták őket, hogy sértett félként csatlakozhatnak ahhoz a büntetőperhez, amely a Római Katolikus Gimnázium törvénytelennek vélt létrehozása ügyében indul.
A felügyelet április 5-én kiállított átiratából kiderül, hogy e dátumig 48 szülőt idéztek be tanúként a romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) marosvásárhelyi részlegére, és a beidézések addig folytatódnak, míg a szülők mindegyikét ki nem hallgatják.
Amint a felügyelet fogalmazott, a beidézések célja az, hogy tájékoztassák őket a polgári peres lehetőségről. Erre – a dokumentum szerint – az a tény jogosítja fel szülőket, hogy a tanulók érdekeit sértette a Római Katolikus Gimnázium nem engedélyezett működtetése a 2015-2016-os, valamint a 2016-2017-es évben. A diákok “abban a helyzetben voltak és vannak, hogy egy nem engedélyezett és nem akkreditált tanintézet képzését végezték el” – állapította meg a felügyelet. Hozzátette: egyes szülők jelezték is, hogy polgári peres félként csatlakoznak az ügyhöz.
A dokumentum szerint a szülőktől azt kérdezték: a gyermekük iskolába íratásakor voltak-e olyan személyek, akik biztosították őket a tanintézet törvényes működéséről? Mikor értesültek az iskola körüli gondokról? Az iskola körüli problémák ismeretében is oda íratták volna-e a gyermekeiket? Ha társulnak a perhez, milyen kárigényük van?
A felügyelet szerint a szülők vallási hovatartozására nem a kihallgatás során kérdezett rá az ügyész. Ez a kérdés csupán a nyilatkozattétel előtt merült fel, amikor a beidézettek esküt tettek arra, hogy a valóságot közlik. A felügyelet cáfolta, hogy az ügyészség kérte volna a Maros megyei tanfelügyelőségtől a tanintézet cikluskezdő osztályaiba való beiratkozás felfüggesztését. Közölte: “nem sikerült azonosítani egyetlen olyan vonatkozást sem, amely során az ügyet vizsgáló ügyész megsértette volna a jogi vagy perrendtartási szabályokat”.
A felügyelet közölte: törölte a panaszt, és erről mind a panaszost, mind a vizsgálatot végző ügyészt tájékoztatta.
Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke az MTI-nek elmondta: egy jogászt bíztak meg a kapott válasz véleményezésével, és e szakvélemény ismeretében alakítják majd ki az álláspontjukat.
Az RMDSZ és az iskola vezetősége azt sérelmezte a Legfelsőbb Bírói Tanácsnál, hogy a szülőket annak ellenére idézték be kihallgatásra, hogy ők az iskola – törvénytelennek vélt – létrehozása után kerültek jogviszonyba a tanintézettel, továbbá azt, hogy a vallási hovatartozásukról kérdezték és megfélemlítették őket annak a felvetésével, hogy az állam nem ismeri el a gyermekeknek a Római Katolikus Gimnáziumban végzett tanulmányait.
A DNA tavaly november elején indított eljárást Tamási Zsolt iskolaigazgató és Stefan Somesan volt Maros megyei főtanfelügyelő ellen, mert szerinte annak ellenére járultak hozzá a Római Katolikus Gimnázium működéséhez, hogy tudták: valójában az iskola nem rendelkezik a működéshez szükséges engedélyekkel. Az igazgató elleni eljárás hónapokra ellehetetlenítette a tanintézet működését. A Maros megyei tanfelügyelőség február végén arról rendelkezett, hogy a vizsgálat miatt bizonytalan jogi helyzetűnek vélt tanintézet nem vehet fel diákokat a cikluskezdő osztályokba.

(MTI)