Marosvásárhelyen is van irodája a Diszkriminációellenes Tanácsnak

Marosvásárhelyen is van irodája a Diszkriminációellenes Tanácsnak
Marosvásárhely – Februárban létesítették, és májusban kezdte el működését a Diszkriminációellenes Tanács marosvásárhelyi irodája de eddig, kevesen szereztek tudomást létezéséről.

 Az irodának három feladata van: tanácsot nyújt minden olyan személynek, aki úgy érzi hogy diszkrimináció áldozata, ebből az irodából folynak majd azok a vizsgálatok melyek a Maros és környező megyékből érkező panaszok esetében szükségesek és ez az iroda fogja képviselni azokat az ügyeket melyekben a táblabíróságon megfellebbezik a Diszkriminációellenes Tanács határozatait, tájékoztatta lapunkat Haller István a Diszkriminációellenes Tanács tagja.

A marosvásárhelyi iroda az első ilyen jellegű az országban de terveik szerint még 3-4 irodát fognak nyitni és 3-4 éven belül lefedik mindazokat a romániai helységeket ahol táblabíróság működik.

Haller nem akart nyilatkozni az új irodák helyszíneiről mivel ezek elhelyezése még csak tárgyalási stádiumban van, és sok függ attól is, hogy milyen módon sikerül egy irodának megfelelő helységet kapni az önkormányzatoktól. Annyit azért elmondott, hogy két irodát szeretnének nyitni Moldvában, egyet Olténiában és van lehetőség még egy erdélyi iroda megnyitására is.

 

Májustól, az iroda működése óta jegyzik a hozzájuk forduló személyeket és ezek panaszait. Az eltelt két hónapban 32-en fordultak az irodához, túlnyomóan olyan személyek, akik nem tudják mit jelent a diszkrimináció. Például olyan esetek, amelyekben az illető személyek úgy gondolták, hogy a bírósági ítélet számukra nem kedvező. „Ilyen esetekben mi nem tudunk eljárni, ezeket a straszburgi emberjogi bíróságra kell jelenteni. Van néhány olyan eset, amely diszkriminációra utal, természetesen még ki kell ezeket vizsgálni, itt alapvetően munkaviszonyról van szó. Van olyan személy, aki úgy érzi, hogy a munkahelyén hátrányosan megkülönböztették illetve nem vették fel bizonyos munkahelyekre”, ismertette Haller István.

 

Jelenleg az irodának egy alkalmazottja van. Múlt év november végén hirdették meg a két állást de a versenyvizsgát kővetően csak egy személyt sikerült alkalmazni. A második versenyvizsgára nem jelentkezett senki így ez év szeptember- október folyamán újra meghirdetik a be nem töltött jogászi állást. Pihenő szabadság miatt és személyzet hiányában augusztus 4 és 17-e között az irodában szünetel az ügyfélfogadás.

 



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .