Konfliktus

2021.09.07. 17:51

Szeben megye: nyolc személyt vettek őrizetbe

Fotó: oradesibiu.ro

Nyolc személyt vettek őrizetbe kedden emberölési kísérlet, testi sértés, illetve más erőszakos cselekedet és közrendháborítás miatt azok közül, akik tömegverekedésben vettek részt hétfő délután a Szeben megyei Sellenberk (Şelimbăr) település egyik bevásárlóközpontjának parkolójában – tájékoztatott kedden a nagyszebeni törvényszéki ügyészség.

A verekedésben megkéseltek egy 12 éves gyermeket, és további három személyt is kórházba kellett szállítani, akiket több ütés ért.

Az ügyészség közölte, hogy a kiskorút a mellkasán érte több késszúrás, sérülései 25-30 napos kezelést igényelnek, élete is veszélybe került.

A megyei rendőrség hétfői tájékoztatása szerint a 112-es segélyhívószámra érkezett bejelentést követően több rendőri és csendőri egység, illetve a rendőrség különleges alakulatának munkatársai is kiszálltak a helyszínre.

Az első információk szerint több mint 20 balázstelki (Blăjel) és baráthelyi (Brateiu) személy került heves szóváltásba a parkolóban egy régebbi konfliktus okán.

Az ügyben érintett személyeket bekísérték kihallgatásra a nagyszebeni rendőrségre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában