Marketing, nem eltörlés

Marketing, nem eltörlés
Nem arról van szó, hogy eltörölték a január 4-i, valamint 8-i lottóhúzásokat, a Román Lottótársaság ugyanis már a tavalyi év végén bejelentette, hogy a következő húzás január 11-én lesz.

Ezt a lottótársaság illetékesei nyilatkozták a Mediafax hírügynökségnek, hozzátéve, hogy a társaságnak joga van meghatározni saját marketingpolitikáját. Mindez azt követően tették, hogy egyes sajtóhírek szerint a társaság törölte a két első újévi lottóhúzást, mivel december 31-én lejárt a lottójátékok informatikai hátterét biztosító Intralot céggel kötött szerződés.
A legutóbbi, december 30-i Loto 6/49 húzást követően egyébként több mint 3,7 millió lej (azaz 833 ezer lej körüli) halmozódó nyeremény keletkezett, a Joker húzást követően pedig több mint hárommillió lej, azaz mintegy 675 ezer euró.

Büntetés

A történtekhez az is hozzátartozik, hogy december végén a pénzügyminiszter bejelentette, hogy a Román Lottótársaság nem hosszabbítja meg a görögországi Intralot céggel kötött szerződést, viszont tárgyalásokat folytat az Intralot alvállalkozóival, illetve saját szakértői által biztosítja a rendszer működését.
A Román Lottótársaság egyébként 2003 óta működik együtt az Intralottal, s a szóban forgó szerződés tulajdonképpen 2013-ban járt le, de akkor egy évvel meghosszabbították. Tavaly az Országos Versenyhivatal 16,85 millió lejjel büntette meg a Román Lottótársaságot, az Intralot Rt.-t és az Intracom Holdings céget konkurenciaellenes megegyezések miatt. A 2013-banlejárt szerződés szerint ugyanis az Intralot az összbevételek 7,5%-át kapta az elektronikai felszerelések műszaki felügyeletéért. Szintén tavaly, a Román Lottótársaság ajánlatokat igényelt új műszaki rendszerek bevezetésére, s úgy tűnik, hogy a legkedvezőbb ajánlatot az Intralot cégtől kapta. Jelenleg zajlanak a tárgyalások, közben az ellenőrző bizottság megírta jelentését a konkurenciaellenesnek nyilvánított megegyezés tekintetében és – amint Ioana Petrescu volt pénzügyminiszter nyilatkozta – hamarosan per indul mindazok a volt igazgatók, valamint a részvényesek közgyűlésének azon tagjai ellen, akiknek a neve megjelenik a jelentésben.

Címkék: ,