Március 15-i toborzó a Szent László téren

Március 15-i toborzó a Szent László téren
„Kossuth Lajos azt üzente, elfogyott a regimentje”. A nagyváradi március 15-i ünnepi megemlékezések délutáni sora az idei évben először indul a nemrégiben felújított Szent László térről.

Délután, 16 órás kezdéssel magyar dal és tánc fogják fogadni az érkező váradi polgárokat. A hagyomány szerint a berukkoló legények a magyar virtust leginkább kifejező verbunkot járták besorozásuk alkalmával. Toborzó célja főterünk jelképes birtokbavétele, hagyományaink felelevenítése és az ünnep lendületének visszaadása. A magyar nemzet együvé tartozásának kifejezésére a táncokat az egykori Biharország anyaországi feléből érkező berettyóújfalusi Cserbóka, Kökörcsin és Boróka tánccsoportok adják elő, majd közösen, a jelenlévő ünneplő közönséggel együtt vonulnak át a Szacsvay Imre mártír jegyző szobránál 17 órától kezdődő ünnepi megemlékezéshez.

A hagyományteremtés céljával szervezett esemény a Magyar Polgári Egyesület közreműködésével jön létre. A szervezők mindenkit szeretettel várnak. Ünnepeljünk szabadon március 15-én!

Magyar Polgári Egyesület