Március 15. – Az RMDSZ törvénytervezetben kéri március 15. hivatalos ünneppé nyilvánítását Romániában

Március 15. – Az RMDSZ törvénytervezetben kéri március 15. hivatalos ünneppé nyilvánítását Romániában
Március 15. hivatalos ünneppé nyilvánításáról terjesztett törvénytervezetet szerdán a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a román parlament elé, a javaslat elfogadása esetén az országban élő magyar közösség tagjai munkaszüneti napot igényelhetnének munkaadójuktól az ünnepen.

“Március 15. a romániai magyar közösség számára örök értékű üzenettel bír. Ez a mi kisebbségi jogainkért és szabadságunkért vívott örökös küzdelmünk szimbóluma. Éppen ezért azt akarjuk, hogy az állam hivatalosan is ismerje el nemzeti ünnepünket. Legyen március 15. hivatalosan is minden magyar ünnepe!” – idézte Kelemen Hunort, az RMDSZ elnökét a szövetség hírlevele.
A szövetségi elnök rámutatott: 2017-ben a forradalom ünnepe az erdélyi magyarok számára a jogaikért és szabadságukért folytatott harc egyik fontos pillanata.
“Ahol nincs jogállam, ott nincs szabadság. Az a közösség, amelynek vezetőit félreállítják, amelynek iskolái ellen lejárató kampányt folytatnak, nem szabad. Az a közösség, amelyet megfosztanak jogaitól, előbb-utóbb eléri béketűrésének határát, és küzdeni fog. Ezt kell tennünk nekünk is. Ha meghátrálunk, eltipornak. Küzdenünk kell céljainkért, ki kell állnunk egymásért, ki kell állnunk önmagunkért” – hangsúlyozta Kelemen Hunor.
A törvénytervezet, amely a romániai magyar közösség ünnepévé nyilvánítaná március 15-ét, lehetővé tenné a magyarlakta települések és megyék önkormányzatai és intézményei számára, hogy ünnepségeket szervezzenek ezen a napon és ezek költségét az általuk kezelt költségvetésből fedezzék.
A romániai munkáltatóknak kérésre szabadnapot kellene biztosítaniuk március 15-én magyar alkalmazottaik számára, a magyarság ünnepéről pedig különkiadásokban számolhatna be a román közszolgálati televízió és rádió.
A szövetség képviselőházi és szenátusi frakciója által aláírt törvénytervezetet szerda reggel iktatták a bukaresti parlamentben. A törvénytervezet először a szenátusba kerül, ahol a szakbizottságokban, majd a plénum előtt megvitatják.
A Kovászna megyei önkormányzat keddi közleménye szerint március 15. már 2011 óta szabadnap a megyei önkormányzatnál dolgozó köztisztviselők és közalkalmazottak számára, amelyet a kollektív munkaszerződésben rögzítettek.

(MTI)



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter