2011.06.21 11:50; Frissítve: 2011.06.21 11:50


Marad a “hippi köztársaság”

Marad a “hippi köztársaság”
Elfogadják a koppenhágai “Christiana Szabadállam” lakói a dán állam ajánlatát, hogy vásárolják meg a szóban forgó területet egészét, s ezzel “végleg biztosítva lesz” annak jövője – közölte kedden a DR rádióban Knud Foldschack, a négy évtizede létrejött “hippi köztársaság” ügyvédje.

 

A volt laktanyaterület 1971-es elfoglalása óta az egymást váltó dán kormányok hasztalanul próbálták jogi vagy politikai eszközök igénybevételével bezáratni Christianiát. A koppenhágai védelmi minisztériummal most kialkudott megoldás szerint a 700 “christianitter” változatlanul lakója maradhat a területnek. Ennek fejében 76,2 millió koronáért (10,2 millió euró) meg kell venniük azt egy pénzalapon keresztül, és teljesíteniük kell a hatóságok néhány építési előírását.

Foldschack a dán állam és a nemzetközileg is jól ismert “szabadállam” megállapodásáról elmondta, hogy “Christiania, amely eddig egy anarchisztikus hely volt izgalmas gondolatokkal, mostantól legális kísérleti terep lesz”. A Koppenhágába látogató turistáknak a Kis Hableány szobra és a Tivoli vidámpark mellett Christiania a legkedveltebb célpontjuk.


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK ERDON Bulvár
Apocalyptica a Campus Fesztiválon
Alig egy hete jelentette be főbb programjait Kelet-Magyarország egyik legnagyobb fesztiválja a Campus Fesztivál, [...] tovább »
….és még mindig Sziget
Újabb izgalmas csapatok és előadók mondtak igent a jubileumi Sziget szervezőinek. A Nagyszínpadon landol majd [...] tovább »
Armin jön Björk helyére
A trance univerzum legismertebb, egymás után négyszer a világ legjobbjánal kikiáltott DJ-je, Armin van Buuren [...] tovább »
Ünnepelj a VOLTon!
A megszokottnál majd’ egy teljes nappal korábban kezdődik az idei VOLT Fesztivál! A nyitónap a 20. VOLT [...] tovább »
Sziget fesztivál: „Húsz év hév”
A Szigeten ott kell lenni. A jubileumi huszadikon pedig különösen, hiszen minden eddiginél színesebb és [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés