Már Váradon Kolozsvár szemete

Már Váradon Kolozsvár szemete
Megkezdődött Kolozsvár szemetének Nagyváradra szállítása. 57 percenként érkezik egy szállítmány, naponta 25 kamionnyit hoznak onnan a váradi hulladéklerakóba. Állítólag csak három hónapig.

Szállítják már Kolozsvár hulladékát Váradra: pár napja beindult ez a program. Ilie Bolojan, Nagyvárad polgármestere jelezte: a kamionok menetrendszerűen érkeznek, a körgyűrűn közlekednek. Szerinte azért, hogy ne zavarják a Biharpüspöki negyed lakóit. Mint ismeretes, a kolozsvári és a nagyváradi polgármesteri hivatal megállapodása értelmében három hónapig a nagyváradi szemétlerakóba szállítják a Kolozsváron keletkezett háztartási és utcai szemetet. A megállapodás időszakos és részleges megoldást nyújt a Kolozs megyei szemételszállítási gondokra. A megyében azt követően alakult ki kritikus helyzet a hulladékgazdálkodásban, hogy június végén be kellett zárni a befogadóképessége határát elérő pataréti szeméttárolót, de – a megyei önkormányzat és a kivitelező jogvitája miatt – nem épült meg az erdőfeleki (Feleacu) hulladékfeldolgozó. A szükséghelyzetben segítséget nyújtó gyulafehérvári szeméttároló csak július 14-ig vállalta a Kolozs megyei szemét befogadását.

Hogy megy ez?

Ekkor Emil Boc, azaz az ottani polgármester felhívta Ilie Bolojant, és segítséget kért. Utóbbi szerint a kolozsvári köztisztasági vállalat intézi a szállítást, amely július 15-én meg is indult. A hulladék szétválogatás nélkül érkezik, és a kolozsvári vállalat ugyanolyan összeget fizet ezért, mint a váradi cégek. A szétválogatást az Eco Bihor váradi cég végzi, amely a lehető legtöbb újrahasznosítható anyagon túl is ad. Összesen 9000 tonna hulladékot fogad be a váradi tároló e három hónap alatt. Azonban – Bolojan szerint –, ha a kincses városban ez idő alatt sem találnak megoldást, akkor még egy hónappal meghosszabbítják az együttműködést. Ennél többel azonban semmiképp – ígéri a váradi elöljáró. Október közepéig minden esetre 2325 kamionnyi hulladékot hoznak ide.
És hogy megtelik-e a váradi tároló ennek révén? Nos, az öt évvel ezelőtti átadás óta most 70%-os a második tárolóterület telítettsége. A területet kezelő Eco Bihor ezért már a harmadik tárolóegység kialakítását tervezi – a munkálatoknak jövő nyáron kellene elkezdődniük, de lehet, hogy hamarabb fognak. Ez a hulladéklerakó 24,7 hektáros területtel bír, és összesen 6 tárolóegységet nyitnak (amint megtelik egy, kialakítanak másikat). A Nagyvárad Metropolis Övezethez tartozó települések kiszolgálására épült – ehhez jön most átmenetileg a kolozsvári hulladék befogadása.

Háttér

A Kolozsvárral szomszédos Erdőfelek (Feleacu) község területén 2014 októberéig kellett volna megépülnie annak az integrált hulladékfeldolgozónak, amely a közel 700 ezer lakosú megye szemetét hasznosítja, illetve tárolja környezetkímélő módon. Csődbe ment azonban a munkálatokat 2012-ben elnyerő konzorcium vezető cége, és egy évvel ezelőtt teljesen leálltak az építési munkálatok. A megye 2014 végén felbontotta a szerződést a konzorciummal, de a vitás ügyekre szakosodott szakértői bizottság – amelyet döntőbírónak ismertek el a szerződésben – június közepén a kivitelezőnek adott igazat. Az erdőfeleki hulladékfeldolgozó és lerakó megépítésére áfa nélkül 107,5 millió lejes szerződést kötött az önkormányzat a kivitelező konzorciummal. A létesítmény a Kolozs megyei integrált hulladékfeldolgozó rendszer része, amelynek kiépítésére 255 millió lejt szánnak a hatóságok. Az összeg háromnegyedét az Európai Unió biztosítja. Kolozs megyében – a megyei önkormányzat honlapján közölt adatok szerint – évente 335 ezer tonna szemét keletkezik.

Szeghalmi Örs



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter