Már semmi sem biztos

Nagykároly – Mircea Nadăş a nagykárolyi Mezőgazdasági Iskolaközpont igazgatója szerint a tenderfüzet már megvan, de a terület még nincs.

Három sikertelen és rosszul meghirdetett licit, egyelőre kijelöletlen terület, zéró eredmény. Mircea Nadăş, a nagykárolyi Mezőgazdasági Iskolaközpont igazgatója által mondottak alapján nagyjából ez az egy mondat tekinthető a nagykárolyi önkormányzat kampuszépítési ügyben kifejtett tevékenységének több, mint féléves mérlegének. A nagykárolyi tanintézményvezető elégedetlensége szemmel láthatóan hétről-hétre növekszik, s kissé felháborodva jegyezte meg, hogy amióta a sajtóban is hangot adott negatív véleményének, a nem épülő kampusz miatt, az önkormányzat részéről csak sértődöttséget tapasztalt, ahelyett hogy az illetékesek végre a lényegi kérdésekere koncetntrálnának s gyakorlati eredményeket mutatnának fel, a több millió euró értékű kampusz megépítése ügyében. Mircea Nad ehhez még azt is hozzáteszi, hogy számára érthetetlen ez a „mindent csak halasztgató” önkormányzati magatartás, hiszen nem egyéni, hanem közösségi érdekről van szó.

Nem tudni hova?

Az eredeti tervek szerint, a kampusz az egykori honvéd laktanya területére épült volna, ám nem hivatalos felmérés szerint az épület nem felel meg tanintézmény, továbbá a kaszárnya összterülete sem elegendő. Bekő Tamás polgármester korábban azt nyilatkozta, hogy dolgoznak egy hivatalos szakvéleményezésen, s keresik a lehetséges megoldásokat, illetve folyamatban van azon tenderfüzetek megvásárlása is, melyek nélkül elvileg egyetlen licitet sem írhattak volna ki. A Mircea Nadăştól kapott információk szerint, az önkormányzat már megvásárolta a füzeteket, ám eddig még nem hirdette meg a licitet. Ezzel együtt három lehetséges terület között örlődnek így, az először kijelölt terület – melyről ugyebár még nincs hivatalos szakvéleményezés – egy 6 hektárnyi terület a Teremi úton, valamint a Kaplonyi úton található volt kaszárnya épülete között – mondta Nadăş.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter