Már Erdély zászlaja is lobog az iroda falán

Már Erdély zászlaja is lobog az iroda falán
A Gondviselés hozta úgy, hogy a román csapatok Nagyváradra való bevonulásának évfordulóján, azaz április 20-án tűzte ki Tőkés László EP-képviselő váradi parlamenti irodájának homlokzatára Erdély zászlaját.

Nem tudatos döntés eredményeképpen, hanem a Gondviselés hozta úgy, hogy éppen tegnap tűzte ki nagyváradi európai parlamenti irodájának homlokzatára az Erdély zászlót Tőkés László EP-képviselő. Ezt maga Tőkés László állította a zászló kihelyezése előtt tartott sajtótájékoztatón, emlékeztetve arra, hogy a mostani zászlókihelyezés annak a sorozatnak a folytatása, mely 2014-ben a székely zászló kitűzésével kezdődött el. A sajtótájékoztatón Tőkés László emlékeztetett az 1919. április 19-én történt köröstárkányi vérengzésre, amikor a faluba bevonuló román irreguláris csapatok közel száz magyart végeztek ki. Emellett felidézte azt is, hogy egy nappal később, azaz 1919. április 20-án a román csapatok Traian Mosoiu tábornok vezetésével bevonultak Nagyváradra, és a város ezáltal román fennhatóság alá került. „Ezen megemlékezést a megbékélés jegyében tesszük” – fogalmazott Tőkés László.

Pozitív üzenet

Ezt kovetőeen elhangzott, hogy az Erdély-zászló nem elválasztja, hanem ugyanazon erdélyi identitás közösségében képviseli az Erdélyben élő összes nemzeti közösséget. Mint mondta, a nagyváradi EP-iroda falára kitűzött összes lobogó a régiókat, a nemzeteket, sőt, egész Európát képviselik, így ezeknek a zászlóknak rendkívül pozitív üzenete van. „A zászlók üzenete annál is fontosabb, mert jelenleg támadás folyik a különböző identitások ellen. A migráció veszélyezteti egész Európa identitását, a nemzetállamokat, a nemzeteket fenyegeti veszély, és ebben a helyzetben különösképpen ragaszkodnunk kell saját identitásunkhoz – fogalmazott. A továbbiakban hangsúlyozta, hogy ezek a zászlók a föderalizmus eszméjét is képviselik, és az Európai Néppárt is el tud képzelni egy decentralizált, a szubszidiaritáson alapuló föderális Romániát, amelyben Erdély, Moldva, Munténia, Olténia, Dobrudzsa, Bánság mind gyakorolni tudják az önrendelkezési jogaikat.

Történelemhamisítás

A továbbiakban Csomortányi István, a Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei elnöke beszélt az Erdély-zászlóról. Elmondta, hogy Erdély címere mintegy félezer éves, az erdélyi fejedelmek használták, és benne van Románia jelenlegi címerében is. A címert egyébként Köpeczi Sebestyén József tervezte. Az Erdély zászló maga háromszínű: horizontális elrendezésben kék, piros, sárga színű sávokból áll. Ezt követően néhány fényképet mutatott be a jelenlevő újságíróknak, ezek segítségével hívta fel a figyelmet arra, hogy az 1918. december 1-jén megtartott Gyulafehérvári Nagygyűlésen a románok az Erdély zászló alatt vonultak fel. A nagygyűlésen készült, a történelemkönyvekből ismert egyik híres fényképet azonban később retusálták, és megváltoztatták a színek sorrendjét, és az elrendezés piros-sárga-kék lett. Csomortányi István hangsúlyozta, hogy az Erdély zászló mindegyik Erdélyben élő közösséget képviseli, éppen ezért érthetetlen az az ellenségeskedés, amellyel a román hatóságok viseltetnek ez ellen a zászló ellen. Példaként említette azt, hogy a csendőrök meg is büntették Kolozsváron azokat a magyar fiatalokat, akik március 15-én ezzel a zászlóval vonultak fel. Ehhez kapcsolódva Tőkés László megjegyezte, hogy ezúttal nem számít szankcióra a hatóságok részéről a zászló kihelyezése miatt, mert mint mondta, a kolozsvári fiatalok bírságolása esetében a hivatalos indoklás szerint nem a zászlóhasználatért büntettek, hanem mert a fiatalok nem engedelmeskedtek a hatóságnak. A tájékoztató után Tőkés László munkatársai kíséretében kiment az európai parlamenti iroda erkélyére, és ott a zászlótartóban már lobogó öt zászló mellé hatodiknak kitűzte Erdély zászlaját is.

Pap István



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter