Mani: „Kevés híján feladtam a versenyt”

Mani: „Kevés híján feladtam a versenyt”
Szatmárnémeti – Ezen a héten ért haza Chiléből a szatmárnémeti Gyenes „Mani” Emanuel, aki ezüstérmes lett a világ legnehezebb enduroversenyén, az International Six Days–en. „Nagyon jó volt a verseny” – nyilatkozta lapunknak Mani.

Az egyedüli gond, hogy nagyon hátulról kellett induljak, ezért mire sorra kerültem már nagyon fel volt túrva a pálya. A hátulról indulóknak sokkal nehezebb volt motorozni, mint az első száznak. A pálya egyébként is nagyon nehéz volt: homokos, köves vidéken motoroztunk, erdőt nem is láttunk. Szétrázta a kezem a pálya.”

Mint ismeretes, Mani Romániából elsőként vágott neki a Six Days–nek, ahol az első 25 között végzett. „A körülmények tekintetében meg vagyok elégedve az eredménnyel. Az első helyezet – akinek az idejéhez számították a többi versenyző idejét – nagyon gyorsan ment. Gyakorlatilag lehetetlen lett volna megközelíteni” – folytatta Mani, aki a verseny második napja után kevés híján feladta a küzdelmet. „Egy emelkedőn az előttem motorozó hatalmas pórt csapott. Alig láttam valamit. Elkaptam egy nagyobb gödröt, amelyben megugrott a motorbicikli. Akkor sérült meg az ujjam. Másnap kidagadt, kikékült, azt hittük eltört az ujjam. Szilveszter Zsolttal úgy döntöttünk, nekivágok a harmadik napnak, de ha nagyon fog fájni a megsérült ujjam, akkor kiszállok a versenyből, nem kockáztatok. Szerencsére a harmadik és a negyedik nap is könnyű szakaszok voltak. Bár a végére hagytak még meglepetést a szervezők  – mivel az ötödik napra kiválasztott pálya nagyon nehéz volt –, be tudtam fejezni a versenyt, és így is ezüstérmet érő helyen futottam be” – mesélte.

Mani egyébként néhány hétre „leteszi” a motorbiciklit. Edzőterembe jár, ahol készül a jövő elején rajtoló Dakar–ralira. Közben szponzora kérésére eleget tesz bizonyos fellépéseknek is. „Pénteken fogjuk bemutatni Bukarestbe a motorbiciklit, amivel a Dakaron fogok versenyezni” – tette hozzá Mani. A 460 lóerős KTM–et a jövő héten hozza Szatmárnémetiben a motoros.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter