tokió 2020

2021.02.18. 11:40

Az olimpiai miniszter lett a szervezőbizottság vezetője

A várakozásoknak megfelelően az eddigi olimpiai miniszter, Hasimoto Szejko lett az idén nyárra halasztott tokiói ötkarikás játékok szervezőbizottságának új vezetője.

Az 56 éves politikus gyorskorcsolyában és pályakerékpárban összesen hét olimpián – négy télin és három nyárin – vett részt, 1992-ben a gyorskorcsolyázók 1500 méteres számában bronzérmet nyert. A kormányba 2019 szeptemberében került be. A szervezőbizottság élére csütörtökön nevezték ki hivatalosan, ezzel egy időben lemondott miniszteri posztjáról.

A szervezőbizottság vezetésére azért kellett új embert keresni, mert a testület addigi elnöke, Mori Josiro múlt pénteken lemondott egy, a nőkre tett megjegyzése miatt. Úgy fogalmazott, hogy bosszantja őt, ha az értekezleteken a női tagok túl sokat beszélnek, és emiatt a megbeszélések elhúzódhatnak. Utóbb meggondolatlannak nevezte kijelentését és elnézést kért.

A tokiói olimpia július 23-án kezdődik.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában