Makár Alajos emlékkiállítás a Minerva-házban

Fotó: Rohonyi D. Iván
Fotó: Rohonyi D. Iván
Kolozsváron Makár Alajos emlékkiállítása nyílt meg a Minerva-házban. Gazdag alkotói tevékenységének gyümölcse több mint 300 olajfestmény, tempera- és pasztellkép, szénrajz, monotípia, ceruzavázlat. Alkotásainak fele a különböző múzeumokban, kulturális intézményekben, külföldi és hazai magángyűjteményekben található, a többi a család tulajdonában van. A Minerva- ház Cs. Gyimesi Éva termében, annak előterében, illetve az alagsori galériában kiállított, a művész családjának tulajdonában levő 92 alkotás Makár Alajos festészetének érdekes, izgalmas világába nyújt betekintést.

Az Emlékkiállítás megnyitóján jelen voltak a festőművész családjának tagjai- lányai, vejei, unokái. Tibori Szabó Zoltán, a Minerva Művelődési Egyesület elnöke méltatta Makár Alajos (1927, Nagykároly- 1989, Kolozsvár) alkotói tevékenységét, művészi pályájának alakulásáról, annak fő stációiról, művésszé válásának folyamatáról beszélt.

Makár Alajos művészi pályának stációi

A rajzolás iránti érdeklődése már gyermekkorában jelentkezett. Egy baleset következtében kórházba került, ahol rajzolni kezdett. A környezete felfigyelt a rajzkészségére. Főiskolai tanulmányait 1949-ben bukaresti Nicolae Grigorescu Képzőművészeti Főiskolán kezdte, tanára Camil Ressu volt. 1950-1955 között a Kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait, ahol diplomázott. Olyan tanárok tanították, akik külföldi festőiskolákban tanultak. Művészi világának alakulására hatással volt tanára Miklóssy Gábor festőművész. „A bukaresti egyetemi tapasztalat a húszas évei kezdetén járó fiatalember számára életre szóló, művésszé válását és későbbi pályáját is jelentős mértékben meghatározó élményeket jelentettek. A bukaresti és kolozsvári művészeti képzési egymásutániság pedig azt, hogy szinte egyszerre szippantotta magába a francia-, illetve a német ihletettségű festőiskolák eredményeit, tudását, légkörét és szellemét” -mondta Tibori Szabó Zoltán. A neves festőművész a kezdeti alkotásainak javát megsemmisítette, csak kevés maradt meg. 1967-ben volt az első kiállítása Kolozsváron, a Szentegyház utcai kiállítóteremben. Művészi alkotásait válogatott csoportos kiállításokon tekinthették meg a festészet kedvelői. A teljesség igénye nélkül néhányat megemlíthetünk: a Képzőművészek Szövetsége Kolozsvári fiókja által rendezett kiállítások, 1955 -1988 között, vagy a Bukaresti tárlat, Miklóssy Gábor és növendékei című kiállítás a budapesti Vigadóban (2000-ben). Egyéni kiállításokon (Kolozsvár, Bukarest, Székelyudvarhely, Szatmárnémeti, Nagykároly, Kézdivásárhely, Szék, Sepsiszentgyörgy, Leányfalu) alkotásait megszemlélhette a tárlatlátogató közönség. Alkotásaiban az erdélyi magyar falut jelenítette meg.

Sokan a székiek festőjének nevezték

Az 1970-es években rátalált művészetének fő témájára Székre: a széki emberek életét, mindennapjait örökítette meg. Székre, majd Homoród mentére járt festeni. Sokan a székiek festőjének nevezték. Festményeinek uralkodó színe a széki népviselettől kölcsönzött kék, vörös, fehér és fekete. Tibori Szabó Zoltán hangsúlyozta, hogy Makár Alajost, mint minden nagy művészt az emberi lét alapvető, legfontosabb kérdései foglalkoztatták, és munkáiban ezeket kívánta megragadni. Kompozícióinak középpontjába az embert helyezte, „akit az adott hellyel annyira szoros egységben láttatott. Ezt az üzenetet Emberek és földek című kompozíciója talán a leghangsúlyosabban tolmácsolja számunkra, de bőven benne van ez a dualitás, ez a rendkívül közeli kapcsolat a szüleiről és családjának a tagjairól készített portrékompozícióiban is”.

Kolozsvár, egyben Erdély festőművésze

A kiállítás nagyszámú művészetkedvelő közönsége Makár Alajos festőművészre emlékezett, akinek életműve sok szállal kötődik Kincses városunkhoz. Tibori Szabó Zoltán hangsúlyozta: „Mindezzel Makár Alajosra emlékezünk, akinek, azzal a valamivel több mint két évtizednyi alkotói időszakkal, a sors roppant szűkmarkúan mérte az időt. Ám, aki a rendelkezésre álló rövid idő alatt is olyan festőjévé vált Kolozsvárnak és egyben Erdélynek, akire ma is büszkeséggel emlékezünk, és akinek az emlékezetét, reméljük, hogy ez a város, ez az ország örökké meg fogja őrizni és meg fogja becsülni.”

Csomafáy Ferenc