Magyarverésről…

2004 őszén összesen 61 évre ítélt az újvidéki bíróság öt temerini fiatalembert, mert megvertek egy szerb kábítószer-kereskedőt. Az aránytalanul szigorú ítélet nagy port kavart, különösképpen azért, mert fordított esetben a szerb hatóságok rendre szemet hunytak: az idő tájt mintegy 300 brutális magyarverés történt a Vajdaságban, és egyik esetet sem vizsgálták ki, sosem vonták felelősségre a szerb nemzetiségű tetteseket.

 

Tőkés László EP-képviselő többször is szót emelt a 10–15 évre bebörtönzött „temerini fiúk” védelmében, rámutatva, hogy a fiatalok legfőbb „bűne” az volt, hogy magyarok – hisz Szerbiában ilyen súlyos büntetéseket a balkáni háborúban elkövetett háborús vagy népellenes bűnökért sem róttak ki senkire.

 

Erdélyi képviselőnk legutóbb február 8-án, Doris Pack-hoz, az Európai Parlament délkelet-európai bizottságának tagjához fordult a temerini fiúk ügyében. Tudnivaló, hogy 2005-ben Doris Pack vezette a vajdasági magyarverések kivizsgálására kiküldött EP-bizottságot, amikor is a temerini fiatalemberek családjait is felkereste, és közbenjárt Zoran Sztojkovics akkori szerb belügyminiszternél a 15 évre ítélt Máriás István, a 13 évre ítélt Illés Zsolt, az egyenként 11–11 évre ítélt Szakáll István és Uracs József, valamint a 10 évre ítélt Horváth Árpád szabadon bocsátásának érdekében.

 

Tőkés László Máriás István családjának kétségbeesett üzenetét tolmácsolva kérte Pack asszony segítségét. Máriás István szülei jelezték, hogy a büntetések csökkentésére irányuló beadványaikkal minden jogi fórumot megjártak az elmúlt hét évben, s a szerb államfőhöz tavaly elküldött kegyelmi kérvényükre is elutasító választ kaptak. Az erdélyi képviselő rámutatott arra, hogy a szerb igazságszolgáltatás továbbra is kettős – magyarellenes – mércével mér, hisz Borisz Tadics szerb államelnök nemrég adott amnesztiát egy háromszoros szerb gyilkosnak, és hangsúlyozta, hogy 2010-ben Tadics „embertelennek” minősítette a temerini fiúkra kiszabott börtönbüntetést, és amnesztiát ígért számukra.

 

Az Európai Parlament délkelet-európai bizottságának tagjaként, Doris Pack a napokban levelet intézett Borisz Tadics szerb államfőhöz, és aggodalmának adott hangot, hogy – 2010-ben tett, „emberséges ígérete ellenére” – nem részesítette közkegyelemben a súlyos börtönévekre ítélt vajdasági magyar fiatalokat, továbbá nyomatékkal kérte a „temerini fiúk” mihamarabbi szabadon bocsátását.

 

 

 

 

Tőkés László