Magyarul tanuljanak gyermekeink

Magyarul tanuljanak gyermekeink
Nagyvárad- Az RMDSZ által országos és megyei szinten is lebonyolított Minden magyar gyermek számít! elnevezésű kampányról tartottak szerdán sajtótájékoztatót a szervezet várad-újvárosi székházában.

 

Pető Csilla, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének oktatásért felelős ügyvezető alelnöke arra hívta fel a figyelmet: az országos RMDSZ Főtitkárságának Oktatásügyi Főosztálya idén folytatja a tavaly elkezdett Minden magyar gyermek számít! elnevezésű kampányát, melynek fő célja, hogy meggyőzze a szülőket arról, miért lényeges és előnyös, hogy magyar tannyelvű tanintézetbe járassak gyermekeiket, az óvodától kezdve egészen az egyetemig, valamennyi szinten, illetve évfolyamon. A keret adott, még a szórványban is biztosított legalább óvodai és elemi szintű anyanyelvi oktatás, de adott esetben akár az általános iskolai is, szimultán formában. A tavalyi akciónak egyébként pozitív volt a végkicsengése, hiszen nem csupán a szülők és a pedagógusok, hanem az egyházak, a civil szféra és a média képviselői is felfigyeltek ennek fontosságára, Bihar megyében például az RMDSZ együttműködési megállapodást kötött a történelmi egyházakkal és a civil szervezetekkel.

Az idei kampányban újdonságnak számít, hogy míg tavaly nagyon sok szülőt megszólítottak, és az iskolaválasztással kapcsolatos véleményeket gyűjtöttek, most ezeket az információkat felhasználják a tájékoztató körutak során. Mindez azt jelenti, hogy az elkövetkezendő időszakban közös konferenciákat fognak szervezni oktatásügyi szakemberekkel, melyeken üzeneteket fogalmaznak meg arra vonatkozóan: miért kell a gyermekeket magyar iskolákba, illetve osztályokba íratni. Emellett nyomatékosan megkérik a pedagógusokat arra, hogy a kis közösségekben, szórványtelepüléseken szólítsák és győzzék meg az ingadozó szülőket arról: minket, magyarokat számos kulturális élmény köt össze, és ezzel az élményvilággal a gyermek a magyar iskolában találkozik, „a János Vitézt, Ludas Matyit, Toldi Miklóst, a természeti és történelmi legendákat, kedvenc regényeinket, verseinket, dalainkat a magyar iskolában szerettük meg”.

Beiskolázási tervek

Kéry Hajnal főtanfelügyelő-helyettestől megtudtuk, hogy a január végén a tanügyminisztériumnak jóváhagyás végett elküldött beiskolázási tervben 41 magyar kilencedikes osztály szerepel, mely képes az 1139, nyolcadikat végzett diák befogadására. A szakoktatásban 7 magyar nyelvű szakosztályt javasoltak: egyet Érmihályfalván, egy speciális és két hagyományos osztályt Nagyszalontán, egyet Kágyán és kettőt Borson. Ugyanakkor ősszel 69,28 előkészítő osztály indul (az összevont osztályok miatt jön ki ez a furcsa szám), mely 1141 gyermek befogadására képes. Március 31-re várják a módszertant, mely szabályozza a beiratkozást az előkészítő osztályokba. Akik augusztus 31-ig betöltik 7. életévüket, lehetőséget kapnak arra, hogy egyenesen az első osztályba írassák őket, új, tehát nem a most előkészítő osztályok folytatásaként induló első osztályok pedig csupán azon településeken létesülhetnek, ahol túl sok a 7 éves gyermek. Az ősszel induló tanév amúgy valószínűleg az utolsó olyan lesz, amikor egyenesen első osztályba lehet íratni gyermekeket.

Grim András, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének szórványügyi ügyvezető alelnöke hangsúlyozta: a szórványban a magyar nyelven történő oktatás és tanulás nem hátrány, hanem előny, sőt, az egyik legfontosabb megtartó és identitásmegőrző erő. Úgy fogalmazott: az EMNP-sek lemondó nyilatkozataival ellentétben az RMDSZ-nek világos véleménye van arról, hogy ha valóban, akarjuk a szórvány megmenthető, és ennek egyik alappillére a magyar nyelvű oktatás.

Töredékposztok

Kéry Hajnal főtanfelügyelő-helyettes azt is elmondta, hogy elkezdődött a pedagógusok mozgása, ami azt jelenti, hogy a tanfelügyelőség honlapján feltüntették az ún. töredékposztokat, és csütörtökön jelentkezhetnek azok az oktatók, akiknek bizonyos okok miatt nincs meg a teljes katedrájuk. A 865 töredékposzt közül 260 magyar nyelvű, 7 német, 22 szlovák és kettő román, a teljes lista az egész posztokkal pedig március 4-én fog megjelenni, utána pedig következnek a többi lépések.

Ciucur Losonczi Antonius

Címkék: ,


0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter