Magyarországon is terjeszkedik a román Curiero gyorsfutár vállalkozás

Magyarországon is terjeszkedik a román Curiero gyorsfutár vállalkozás azt követően, hogy együttműködési megállapodást kötött a magyar piacon hasonló tevékenységet folytató Sprinterrel – adta hírül szerdán a román sajtó.

A Cotidianul és a Curierul National című lapok szerint Romániában a harmadik piaci szereplőként számon tartott Curiero félmillió euró bevételre számít 2008-ban a magyarországi piacon kifejtendő tevékenységéből. A megállapodás szerint a két cég kölcsönösen használhatja egymás infrastruktúráját. A román vállalkozás becslése szerint az év végéig a két cég közötti szállítások száma az év végig várhatóan eléri az ezret, s ennek 30 százalékát a Magyarországra irányított küldemények teszik ki. A Curieronak 2006-ban 8 millió euró üzleti forgalma volt, 2007 első kilenc hónapjában pedig elérte már a 10,5 millió eurót, ami a tavalyi hasonló időszakhoz képest 230 százalékos növekedést jelent. A cég becslése szerint 2009-ben üzleti forgalmuk eléri a 60 millió eurót.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter