Magyarok Ázsiában, és a világűrben

Magyarok Ázsiában, és a világűrben
Szombat délután a Góbé csárda különleges eseménynek adott helyszínt: Őseink útján, a múltunk kicsit másképpen címmel Vincze Tamás számolt be ázsiai útjáról, majd Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós beszélt életpályájáról.

A világutazó Vincze Tamás megfordult már többek között Chilében, Szingapúrban, a Jóreménység fokán, Svédországban, San Francisco városában. Szombat délután pedig a 2013-as kazahsztáni expedíciójáról számolt be Vincze Tamás. Az expedíció 16 napot tartott, amit részletes szervezés előzött meg, 8 személy vett részt benne, céljuk a magyar néppel rokonságot mutató, a kazahsztáni Torgaj vidékén élő madjar törzs felkeresése volt. Az expedíció vezetője bemutatta a megtett útvonalat: 2013 nyarán Budapestről indultak, Lengyelországon, Fehéroroszországon, Oroszországon, majd Kazahsztánon keresztül érkeztek meg a torgaji Saga településre, de a kazah fővárosban, Astanában (jelentése főváros) is megfordultak. Vincze Tamás szerint az expedíciót mindenhol nagy vendégszeretettel fogadták, a kazah média nyomon követte a konvoj útvonalát. Az expedíció állomásain a helyiek népviseletben kenyérrel, kumisszal és sóval várták, illetve bőséges megvendégelésben volt részük. Az előadó kiemelte: számos olyan szót használnak a torgaji madjarok, ami a mai magyar nyelvben is ugyanúgy hangzik és ugyanaz a jelentése.

Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós

Az előadás második felében Farkas Bertalan beszélt életéről, arról, hogyan lett a gyerekként futballistának készülő vadászpilótából végül űrhajós. Először járt Nagyváradon, azonban Erdélybe többször is ellátogatott. A vetítéssel kísért előadás során Farkas Bertalan mesélt az űrhajóssá való kiválasztás hosszas menetéről, az emberpróbáltató felkészítésekről, űrhajós társairól, Csillagvárosról. A kazahsztáni Bajkonur város melletti rakétaindító helyről indult Szojuz-36 űrhajó fedélzetén Farkas Bertalan volt az emberiség történetében a 94. személy, aki a világűrben tartózkodott. Az előadás végén a közönség az űrhajó fedélzetén készült videót tekinthette meg. Az előadás során a közönség részéről érkező kérdések sem maradtak el.

János Piroska



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .